Per
Nem jelentek meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal képviselői, elnapolták az Átlátszó által indított...
A lap azért indított pert a hivatal ellen, mert álláspontja szerint a jelentésük megsértette az Átlátszó jó hírnevét.
P. Diddy ügyvédje szerint a bántalmazások „egy mérgező, drogoktól és megcsalásoktól terhelt...
A producer egykori barátnője korábban azt vallotta, hogy „százszámra” vett részt P. Diddy drogos bulijain, mert szerette őt, és boldoggá akarta tenni.
31 év után utasítottak ki az országból, pert nyert Strasbourgban a magyar állammal szemben a török...
Orhan Demirci Magyarországon alapított családot, az állam 2021-ben a nemzetbiztonság veszélyeztetésére hivatkozva utasította ki.
Reagált az MNB a devizahiteles bírósági döntésre: „A Kúria ennek figyelembevételével fogja...
Egy uniós bírósági döntés szerint egy magyar devizahiteles szerződés érvénytelen, mert az ügyfeleket nem tájékoztatták kellőképpen. Ennek messzemenő következményei lehetnek.
Elkezdődött a nemi erőszakkal vádolt Russell Brand londoni pere
A komikus-véleményvezér ellen 2023-ban indult nyomozás. Az egyik áldozata 16 éves lehetett.
Nem küldték el Sulyok Tamás párizsi útjának számláit, ezért beperelné a DK a magyar külügyet
A párt szeretné tudni, hogy mi történt azokban a hotelszobákban, ahonnan a köztársasági elnök három nap után távozott a párizsi olimpia idején.
Tizenkét amerikai államnak elege van Trump vámjaiból, ezért beperelték a kormányzatot
A republikánus vezetésű Arizona és Nevada is a felperesek között van.
Elkezdték Harvey Weinstein zaklatási ügyeinek újratárgyalását, a tavaly megsemmisített ítélet miatt
A volt hollywoodi producer egy olyan ügyben áll bíróság elé, amelyben 2020-ban 23 év börtönre ítélték, de később megsemmisítették az ítéletet.
A támogatások befagyasztása miatt beperelte a Harvard Egyetem Trump kormányzatát
Az egyetem elnöke szerint „a kormányzat túlkapásainak súlyos és hosszú távú következményei lesznek.”
Nyilvánosságra kell hozni a gigantikus kínai hitel összes részletét
A Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Államadósság Kezelő Központ ellen.









