Pécs

Jogerősen is elítélték a pécsi Volvo-botrány vádlottjait, egyiküket bilincsben vitték el a...
Gazdasági csalásért és pénzmosásért jogerősen bűnösnek mondta ki a Pécsi Ítélőtábla a másod- és negyedrendű vádlottakat.
„Ha megmozdul az elsőszavazók tömege, abba beleremeghet a rendszer”
Mozgósító kampánynak indult, de az ötletgazda Fekete-Győr András szerint mozgalom lesz a Félmillió Fiatalból. Influenszerek segítségével olyanokat is szavazásra ösztönöznek, akik kevésbé...
Nem is igazi pécsi, aki nem azt mondja, hogy Pécsett. Vagy mégis?
A Telex pécsi kötődésű munkatársaival és az ELTE egyetemi tanárával eredtünk a tudományos igazság nyomába.
Pécs pont annyira pörget fel és annyira nyugtat le, amennyire kell
A Bróker Marcsiban vagy A Királyban szereplő Herczeg Adrienn Pécset választotta otthonának, ahol színészképzést is tart. Az oda járóknak félig viccből azt mondja, azért tartja az órákat, hogy...
Ördögien megrendezett menet a halálba – így tűnt el Pécs zsidó közössége
A helyi értelmiség és a kereskedelem fontos tagjai voltak a pécsi zsidók. Büszke magyarok voltak, akiket magyarok semmiztek ki, tartottak embertelen körülmények között, majd küldték a halálba.
A francia tangóharmonikás, aki könyvben vallott szerelmet Magyarország lakóinak
Jehan Paumero pécsi és francia. Régóta idegesíti a politika, de azt mondja, sosem megoldás a menekülés. Identitásról, transzgenerációs traumáról, az első kötetéről és a pécsi éjszakáról...
Hétfőn újraindul a Pécs-München közötti repülőjárat
A járatok hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön közlekednek majd.
A jövő városa, ami a múltban ragadt
Harminc éve még lehetett volna UNESCO világörökség Uránváros, most már nem. A városrész legfontosabb épített értékeit, már amik még megmaradtak, a korábban ott élő pécsi építész, Patartics Zorán...
Lázár János: 16 év után Orbán Viktor sem lett fiatalabb, nem slim fit, inkább egy Duracell-elemhez...
De szerinte ez mellette szól és nem ellene. A miniszter mohácsi és szigetvári kampányfórumán arról is beszélt, hogy sokkal rosszabb is lehetne a helyzet az országban.
Kövess minket Facebookon is!