RSS
Tesztelőkkel teltek meg a magánlaborok a járvány két legsúlyosabb évében.
A város öt kerületének lakosai az otthonukat sem hagyhatják el, amíg be nem fejeződött a tesztelés.
Azért van szükség a nyalókás PCR-tesztekre, mert a hat év alatti gyerekek számára még nincs engedélyezve a koronavírus elleni védőoltás.
Olyan sokan félreértették az eredeti közleményt – vagy csak nem értenek a teszteléshez –, hogy az amerikai járványügyi hatóság kénytelen volt kiadni egy magyarázó közleményt.
Lázár szerint közokirat-hamisítás és közfeladati helyzettel való visszaélés történhetett, péntek reggel több embert kirúgott a Magyar Tenisz Szövetségnél. Az MTSZ rendkívüli ülésen arról is döntött,...
A Lázár János vezette szövetség feljelentést tesz az ügyben, és megkezdte a játékosok meghallgatását. A Semmelweis felfüggesztette a csalásban segédkező orvost.
Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint sok százezren utaznak emiatt nehezebben az Európai Unióba.
Skóciára, Walesre és Észak-Írországra nem vonatkozik a könnyítés.
Az érkezést követő második napon pedig elég egy gyorstesztet csinálni, tehát visszaáll az október és december között életben lévő szabályozás.
Az egyik feljelentés Szabó Tímea képviselőtől érkezett, a rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el.