RSS
A hatéves kislány lábán egycentis sebet ejtett az állat.
A kórház szerint egyedi esetről van szó, az egyik dolgozói öltözőben bukkant fel a patkány, és azonnal intézkedtek.
Az önkormányzat az érintett területen már elrendelte a rágcsálóirtást.
Az RNBH Konzorcium szerint ők csak egy rossz helyzetet örököltek a korábbi irtócsapattól 2018-ban, de ezen segítettek. Most a régi irtócég tért vissza a fővárosba.
A visszatérő Bábolna Bio korábban 47 évig végezte a feladatot, aztán 2018-ban egy másik cég nyerte a tendert, a váltás után pedig ötvenszeresére nőtt Budapest patkányfertőzöttsége. Az RNBH...
Az ideális jelöltnek valamennyire vérszomjasnak is kell lennie, viszont cserébe kb. 46 és 66 millió forint közötti fizetésre számíthat.
Legalábbis a rendőrség ezt állítja. A patkányok korábban alkoholt is ittak már ki indiai rendőrségi raktárból, de néha pénzt is rágcsálnak.
2019 egyik legnagyobb videójátékos meglepetésének folytatása, A Plague Tale: Requiem egy tragikus mese a gonoszságról, az önámításról, az áldozatokról és arról, hogy a sorssal lehet, sőt kell is...
Még 2019-ben beszélt így akkori beosztottjával az egyik budapesti kerületi kapitányság vezetője. Az elsőfokú ítéletben elmarasztalták.
A 20. század elején a franciák sikertelenül próbálták ráerőltetni a modernitásról alkotott elképzeléseiket a délkelet-ázsiai gyarmataikra, a helyiek kicselezték a patkányvadászat ösztönzésére...