Óvszer

RSS

Vörös kotonhegy előtt vonultak fel a Diesel modelljei a milánói divathéten

„Szeretünk játszani, és ezt komolyan is gondoljuk” – üzente a márka a kétszázezer óvszerrel.

Ingyenes lesz az óvszer a 18-25 év közöttieknek Franciaországban

A női fogamzásgátlás pedig már eddig is ingyenes volt a fiataloknak az országban.

Igen, jól látja, az ott egy vízzel töltött óvszer a modell kezén

A tervezők úgy érzik, ezzel sikerült „sellőhangulatot” vinni a kifutóra.

Felejtsék el a ragasztót, Indiában már ízesített óvszerrel tépnek be

Durgapurban jelentősen megugrott az ízesített kotonok forgalma, mert kiderült, hogy forró vízbe áztatva tudatmódosító anyagok szabadulnak fel belőlük.

Kitalálták az óvszert, amit nők és férfiak is használhatnak

A Wondaleaf egy sima óvszer, csak olyan ragasztóréteggel, ami ott tapad meg, ahol és akinél éppen szükség van rá.

Kaliforniában immár törvény tiltja az óvszer konszenzus nélküli eltávolítását aktus közben

Stealthing – így szól az angol fogalom. Egyes országokban már törvényileg tiltott, mert aki ilyet tesz, az fertőzésnek vagy a terhesség kockázatának teszi ki a partnerét.

Egy óvszer segítségével javították meg az olimpiai bajnok szlalomkenus hajóját

Az ausztrál Jessica Fox egy videón mutatta be, mire jó a kondom, amit a szervezők csak ajándékba, nem használatra akartak adni az olimpikonoknak.

Figyelmeztették a tokiói olimpia résztvevőit, hogy ne használják az ingyenes óvszereket

A járványügyi intézkedések szerint kerülniük kell a szükségtelen fizikai érintkezést.

Itt a tavasz, dagadnak az óvszereladási mutatók az Egyesült Államokban

Míg az elmúlt években lankadni kezdett a kondomok piaca, a koronavírus-járvány enyhülésével két számjegyű volt a növekedés áprilisban.

Több óvszer fogyott, miután enyhültek a vírus miatt hozott korlátozások

A következő időszakban is több kondom fogyhat.

Kövess minket Facebookon is!