Németország
Az e-autósok harmada visszatért a benzines vagy dízelautóhoz Németországban
Legalábbis azok közül, akik az idei első kilenc hónapban cserélték le a kocsijukat. A hosszabb távú kilátások ugyanakkor így sem rosszak.
Halálra vertek egy magyar férfit egy németországi szórakozóhely előtt
A 41 éves férfi mellett két másik magyar is részt vett a verekedésben, egyiküket késelés miatt vették őrizetbe.
Orbán Berlinben tárgyalt a német kancellárral az EU nyugat-balkáni bővítéséről
A Balkán-csúcstalálkozó után interjút ad, majd siet nézni a Bosznia-Hercegovina–Magyarország mérkőzést.
A német hírszerzés vezetője szerint az oroszok már a NATO elleni katonai konfliktusra készülnek
Bruno Kahl szerint az oroszok sosem látott szintre tekerték fel a hibrid és titkos műveleteket, és néhány év múlva teljesen felkészültek lehetnek a háborúra.
Az oroszok állítólag kivégeztek kilenc ukrán hadifoglyot Kurszkban
Ezzel megszegve a hadifoglyokról szóló egyezményt. Összefoglaló a háborúról.
Elfogtak egy német pedofilt, aki Magyarországon bujkált
A férfi Bács-Kiskun vármegyébe menekült a német hatóságok elől, a magyar és nemzetközi szervek két nap alatt kézre kerítették.
Árpád tíznapos európai lakóautó-túrára ment, és csak napi egy euró bérleti díjat fizetett érte
Szemesnek áll a világ – ez tökéletesen érvényes vendégszerzőnkre, aki 2700 eurót spórolt egy ügyes fogással a nyári családi vakáción. Okostúrázás jóárasítva.
Vegyen inkább konyhabútort a nyugdíjra félretett pénzből! – üzeni a kormány új ötlete
A kormány azt szeretné, ha az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat inkább elköltenék az emberek otthonteremtési célokra. Szakértők nem várnak ettől akkora gazdasági hatást, mint amit a kormány...
Németországban vádat emeltek egy baloldali aktivista ellen, aki részt vehetett a budapesti antifa...
Az ügyészek szerint Hanna S. tagja volt annak a csoportnak, akik tavaly Budapest több pontján erőszakos támadásokat hajtottak végre.
Greta Thunberg is ott volt a berlini palesztinpárti tüntetésen, amin megdobálták a rendőröket
A tüntetésen elhangzott az Izrael állam létét kétségbe vonó mondat is, amit a Hamász saját jelszavaként is használ.








