Nagykövetség
Nagykövetségek álltak ki közösen a gyülekezési jogot korlátozó magyar jogszabály ellen
Az Egyesült Államok nagykövetsége nem írta alá a közös nyilatkozatot.
Megvan, ki lesz az új amerikai ügyvivő Budapesten
A követség közleménye szerint Robert Palladino kulcsszerepet játszott Trump első hivatali idején az amerikai külpolitika alakításában.
A japán külügyminiszter elismerte, hogy a meggyilkolt japán nő korábban a budapesti...
Ivaja Takesi szerint még 2022-ben kereste fel a konzulátust azzal, hogy fél erőszakos férjétől, az ott dolgozók azonban a magyar rendőrséghez irányították.
Budapesti nagykövetségeknek küldött bombafenyegetéseket egy férfi, a rendőrök őrizetbe vették
A jogász végzettségű férfi tagadja a bűncselekmények elkövetését.
Szijjártó Péter idei első bejelentése: Magyarország újranyitja a szíriai nagykövetséget
A külügyminiszter szerint azért döntöttek így, mert elcsendesedtek a fegyveres összecsapások.
Már a lázadók zászlaja leng a budapesti szíriai nagykövetségen
Az Aszad-rezsim bukásának a világ több nagyvárosában is látható jele van.
Már követségeket is véd a nagyrészt állami megrendelésekből élő Valton
A cég vette át az ungvári és beregszászi konzulátus, illetve a bukaresti és brüsszeli nagykövetségek védelmét.
Iszlám hitre áttért szerb férfi támadt számszeríjjal Izrael belgrádi nagykövetségénél
A férfi nyakon lőtte a nagykövetséget védő őrt, a sérült rendőr pisztollyal agyonlőtte a támadót.
Fegyveresek támadták meg az Egyesült Államok libanoni nagykövetségét
A nagykövetségnél fél órán át tarthatott a tűzpárbaj. Az elfogott támadók egyikét lelőtték, egy másikat pedig elfogtak.
Molotov-koktélt dobott Izrael bukaresti nagykövetségére egy férfi, majd megpróbálta felgyújtani...
A rendőrség szerint a történtek nincsenek összefüggésben a nemzetközi helyzettel.







