Fegyveresek támadták meg az Egyesült Államok libanoni nagykövetségét

2024. június 5. – 13:03

Másolás

Vágólapra másolva

Fegyveresek támadtak rá szerdán az Egyesült Államok libanoni nagykövetségének épületére, egyiküket, egy szíriai állampolgárságú férfit elfogták – közölte a hadsereg. A szűkszavú közlemény szerint a katonák megsebesítették, majd őrizetbe vétele után kórházba szállították a támadót, akinek indítéka egyelőre ismeretlen. A hadsereg azt nem közölte, hogy a Bejrúttól északra fekvő Aukarban működő amerikai nagykövetség épületénél kialakult tűzharcban hány fegyveres vett részt, írja az MTI.

Az AP hírügynökség biztonsági forrásból úgy értesült, hogy négy terrorista vett részt a támadásban, egy közülük sofőr volt, hárman pedig lőttek. A tisztségviselő szerint az elfogott terrorista egyik társát tűzharcban lelőtték, egy másik pedig elmenekült a helyszínről. Az amerikai nagykövetség közölte, hogy a támadásban senki sem sebesült meg munkatársai közül, a libanoni biztonsági erők és a nagykövetség őrei pedig gyorsan reagáltak.

Noha a libanoni hadsereg szerint a támadás motivációja nem tisztázott, a libanoni médiában közzétett felvételeken az elfogott fegyveres fekete mellényén az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevének angol rövidítése (IS), valamint arab nyelvű változata is kivehető. A helyi média beszámolói szerint a követségnél kialakult tűzpárbaj csaknem fél órán át tartott.

Az Egyesült Államok bejrúti nagykövetsége ellen 1983 áprilisában követték el a legsúlyosabb terrortámadást, akkor 63 ember vesztette életét. A Hezbollah libanoni siíta milíciának tulajdonított támadást követően a nagykövetséget Bejrút központjából a fővárostól északra fekvő, keresztények lakta, Aukar nevű külvárosba költöztették át. Az új helyszínt 1984. szeptember 20-án újabb támadás érte. Egy libanoni férfi tavaly szeptemberben is megtámadta az épületet, sebesülést nem okozott, és őrizetbe vették. A következő hónapban több száz, a gázai palesztin lakossággal és a Hamász palesztin terrorszervezettel szimpatizáló tüntető csapott össze a libanoni biztonsági erőkkel egy tüntetésen az amerikai nagykövetség közelében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!