Már a lázadók zászlaja leng a budapesti szíriai nagykövetségen
2024. december 9. – 16:09
Budapesten is látható jele van az Aszad-rezsim bukásának: a Budakeszi úton lévő szíriai nagykövetség épületén lecserélték a régi, vörös-fehér-fekete sávokból álló szír lobogót, és a helyére a lázadók által használt, függetlenségi zászlóként is ismert zöld-fehér-fekete sávos zászlót tették ki, amelynek a közepén három vörös csillag van. A lázadók jelképét a nagykövetség udvarán álló zászlótartó rúdra is felvonták. Az új zászlókról olvasónk készített képeket hétfőn.
A lázadók a világ más városaiban is átvették a hatalmat a szíriai nagykövetségek felett. Így történt ez Moszkvában, Londonban, Berlinben és Athénban is. A hatalomátvételt mindenhol az új zászló kihelyezésével jelezték.
Vasárnap hajnalban a szíriai ellenzéki erők komolyabb ellenállás nélkül behatoltak az ország fővárosába, Damaszkuszba, ahonnan a rezsim élén álló Bassár al-Aszad elnök elmenekült. Később kiderült, hogy Aszad és családja Oroszországtól kapott védelmet. A rezsim a 2011 tavaszán kezdődő tiltakozásokból szárba szökkenő polgárháború során végig-foggal-körömmel ragaszkodott hatalmához; szemrebbenés nélkül hajtott végre tömeggyilkosságokat, ítélt kínhalálra ezreket, gázosított el egész városnegyedeket. A szíriai helyzetről ebben a cikkben írtunk részletesen.