Nagykörút
Ilyenek lesznek a rakodóhelyek a József körúton az úttestre átrakott bringasáv mellett
Kipróbálják azokat a megoldásokat, amelyek a Nagykörút teljes megújulásának alapját jelenthetik.
Támogatja a főváros, hogy a buszok és teherautók kanyarodási sebességét 10 km/h-ban korlátozzák
Felülvizsgálják és szükség esetén módosítják a Nagykörút felújításának eddig elkészült terveit.
Józsefvárosban már idén látni lehet, hogy fog kinézni az átépített Nagykörút
A József körút három szakaszán is eltűnik két közúti sáv, kerékpársávok és 30 perces parkolók, rakodóhelyek, mobilitási pontok lesznek a helyükön. Ez lesz a majdani forgalmi rend előrehozott...
Felére csökkent az üres nagykörúti üzletek száma, indul az egységes, plázakoncepciós fejlesztés
Már csak nagyjából minden tizedik üzlethelyiség áll üresen a körút pesti részén, a főváros nagy változásokat szeretne 2029-re.
A neonfényes Budapestre emlékeztet a Körút új arculati terve
Kedden mutatták be, hogyan nézhetnének ki a felújítandó Nagykörút táblái, padjai, kukái, és hogyan térne vissza a neon.
Budapest megkapta a támogatást a bringasztrádák építésére három fontos útvonalon
Megkötötték a szerződést a Váci út, Üllői út és a Nagykörút fejlesztéséről – zöldítéssel, járdafelújításokkal zajlik majd a projekt.
Augusztustól újra teljes vonalon jár a 4-es, 6-os Budapesten
Befejezték a Szent István körúti szakasz felújítását, ahol gyorsabban és csendesebben haladhatnak a villamosok.
BKK: A többség szükségesnek tartja a Nagykörút fejlesztését
Véget ért a Nagykörút megújításáról szóló társadalmi egyeztetés.
Percekig próbálta eltolni a körúti villamost, a rendőrség garázdaság miatt eljárást indított ellene
A közösségi médiát bejáró eset csütörtök hajnalban, a budapesti Nyugati térnél történt.
A teraszos-kiülős irányba tolhatja el a Nagykörutat a bringasztráda
Helyet cserél a biciklisáv a parkolósávval, és ez megfelelő zöldítéssel még jobban gasztro irányba terelheti a kiskereskedelmi profilt.








