Mogyoród
Erős a forgalom az M7-esen Budapest és az M3-ason Mogyoród felé
Vége a hétvégének, a nyaralók jönnek haza a Balatonról, sokan pedig a Hungaroringre igyekeznek.
Két évig alig fizettek a gáz után a bérlők, 31 milliót vár egy panziótulajdonostól az MVM
Havonta 20 ezer forintot fizettek a 34 szobás panzió bérlői, a tényleges fogyasztásért 1,2 milliót kellett volna fizetniük.
László hiába nyert a szomszéd ellen 19 milliós kártérítést, csak nézhette, ahogy az orra elől...
A jogerős bírósági ítélet után már nem volt, aki fizessen: a kárt okozó építtető céget menet közben kiürítették, a szomszéd házat átjátszották másnak. László hiába járt kálváriájával a hatóságoknál,...
Rekord drága a Forma-1 Magyarországnak, mi lesz a nézőszámmal?
A hétvégén tartják a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, amely megrendezésének lehetőségéért ezúttal közel 20 milliárd forintot fizethet az állam.
Lando Norris Herendi mintás bukósisakban versenyez a Hungaroringen
Nagy segítség ez a magyar családoknak.
Úgy építkezett a szomszéd, hogy a mogyoródi pár egész életébe belelát, 19 milliós kártérítést...
A vita azzal indult, hogy a szomszéd épület mindent leárnyékol, ezt a bíróság végül be se számította az összegbe. A pénzt azonban a jelek szerint egyhamar nem látják a tulajdonosok, akik még egy...
Meghekkelték az Év Kilátója szavazást, semmis az eredmény
Kiderült az eredményhirdetést követően, hogy 300, zömében távol-keleti álprofilról érkezett szavazat a verseny hajrájában.
Akkora ház épült a szomszédba, hogy mindent beárnyékol, 7 milliót ítélt meg a bíróság a szomszédnak
Két év alatt az elsőfokú ítéletig jutott az eredetileg 26 millió forintosra taksált mogyoródi árnyék esete: megállapították a kárt, de az ügy még nem ért véget. A sértett szerint esete a magyar...
A Hungaroring teljes felújításához kötötték a plusz ötéves Magyar Nagydíj-hosszabbítást
Eredetileg 2027-ig volt érvényes a megállapodás a Foma 1-es versenyhelyszínre.
Brad Pitt a Hungaroringen forgathatja tovább Forma–1-es filmjét
Nagy az esély rá, hogy a világsztár július 21. és 23. között Mogyoródon is felbukkan.








