Két évig alig fizettek a gáz után a bérlők, 31 milliót vár egy panziótulajdonostól az MVM

2025. január 6. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

Két koreai hátterű cég tulajdonosai több mint két éven át mindössze egy panellakás átalány gázfogyasztásának megfelelő díjat fizettek egy 34 szobás panzió után, majd eltűntek, írja a 24.hu. Az eset az egykori Laguna Panzió-Étteremben történt Mogyoródon, az ingatlan tulajdonosától most több mint 31 millió forintot kér számon az MVM.

A 24.hu azt írja, az épületet egy mára felszámolás alatt álló cég, az Ubunt Hungary Kft., illetve később az ugyanabba a tulajdonosi körbe tartozó Park & Lee Kft. bérelte ki. A két cég koreai tulajdonosai többek között vendégmunkásokat szállásoltak el a panzióban. A 2021-ben kötött bérleti szerződés mellett a cégek a közműveket is a nevükre vették, de 26 hónapon át mindössze egy panellakás átalány gázfogyasztásának megfelelő díjat, 20 ezer forintot fizettek a panzió után, ezzel összesen 31,4 millió forint tartozást halmoztak fel. A tényleges fogyasztás körülbelül 1,2 millió forint lehetett havonta. A tulajdonos szerint a fogyasztás ellenőrzésére a szolgáltató MVM-től felhatalmazással bíró társaság semmilyen intézkedést nem tett a több mint két év alatt.

A panzió tulajdonosa feljelentést tett az ügyben. Ez alapján a gázóra leszerelésekor kiderült, hogy az órán GSM modul volt, ugyanis ipari fogyasztónak minősül a szálló. Azaz a gázóra folyamatosan közvetített a szolgáltatóhoz, így a tulajdonos és ügyvédje szerint

már az első hidegebb téli hónapban nyilvánvalónak kellett lennie, hogy a 20 ezer forintos díj irreálisan alacsony a valós fogyasztáshoz képest.

Mivel a cégek tulajdonosai eltűntek, a panzió tulajdonosa 2024 elején személyesen próbálta meg a saját nevére íratni a gázórát, ekkor tájékoztatták a hatalmas tartozásról, és kiderült az is, a közműveket nem tudja a saját nevére venni, amíg a több mint 31 milliós tartozást be nem fizeti az időközben felszámolásba dőlt bérlő helyett. Mivel ez nem történt meg, idén áprilisban leszerelték a gázórát, és kikapcsolták a szolgáltatást.

A panzió tulajdonosa azt állítja, nem ez az egyetlen kár, amit a bérlők okoztak, csaknem 15 millió forintban vittek el ingóságokat az épületben. Mindezek miatt feljelentést tett, majd nyomozás indult nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt, de a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gödöllői Rendőrkapitánysága megszüntette az eljárást, mert szerintük a cselekmény nem bűncselekmény.

A rendőrség indoklása alapján a 31 millió forintot meghaladó tartozás nem a feljelentő kára, hanem a szolgáltatóé. Azonban azzal nem számolnak a nyomozók, hogy az adósság meg nem fizetése miatt a gázszolgáltatást nem fogják visszakapcsolni, az pedig végső soron a tulajdonos kára. Az ellopott ingóságokról a rendőrség azt írja, a hiányzó tárgyak a bérlők által korábban biztosított kaucióból megtérültek, de a tulajdonos szerint a 6,5 millió forintos kaució nem fedezi a 15 millió forintos kárt, így az elutasítás ellen panasszal élt.

A 24.hu kérdéseire a rendőrség adatvédelmi okok miatt nem válaszolt. Az MVM szintén azt felelte, nem adhat információt a konkrét esetről, de általánosságban közölték, hogy az elszámoláshoz szükséges mérési adatokat a hálózati elosztó bocsátja rendelkezésükre, ez alapján számláznak. „Azzal kapcsolatban nem rendelkezünk információval, hogy az elosztóhoz milyen forrásból érkeznek az adatok. A szerződéskötés és a tartozás behajtása során minden esetben a jogszabályban és üzletszabályzatunkban foglaltaknak megfelelően járunk el.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!