Menczer Tamás: Épphogy tömeggyilkosnak nem nevezett minket az ellenzék a vakcinabeszerzések miatt
Az államtitkár szerint a vakcinaigazolványról szóló EU-s megállapodás nincs, ellenzéki „összehangolt támadás” viszont van.
Szél Bernadett is a Momentum támogatásával indul az előválasztáson
Bejelentették a korábban várt együttműködést, de Szél mögé várhatóan a többi ellenzéki párt is egységesen felsorakozik majd. A független országgyűlési képviselő 2022-ben Menczer Tamás külügyi...
Elindult a magyar állam repülőgépe éjjel Pekingbe 550 ezer adag vakcináért
Kedden érkezik haza, ez a mennyiség 275 ezer ember oltásához elég.
Szijjártó emberét veti be a Fidesz Szél Bernadett ellen
Menczer Tamás nem cáfolta, hogy a Budaörs-Budakeszi térségét lefedő választókerület jelöltje lesz, sőt azt írta, nem szokott elugrani a feladat elől.
Menczer Tamás bejelentette, hogy a kormány megelőzte Brüsszelt
Miközben eddig Magyarországon csak az EU-tagállamokkal közösen rendelt vakcinákkal oltottak.
Bayer Zsoltot és Menczer Tamást is feljelentette Krekó Péter
Rajtuk kívül Bácskai Balázs ellen is rágalmazás miatt indította meg a magánvádas büntetőeljárást a Political Capital vezetője.
Brüsszel nem tud arról, hogy európai országok állnának sorba a kínai vakcináért
Cáfolták Menczer Tamás külügyi államtitkárt, de ő azt mondta az ATV-nek: ezt diplomáciai forrásokból tudja, és hamarosan több ország neve is nyilvánosságra kerül majd.
Orbán államtitkára éppen azt csinálja, amit Orbán szerint nem kellene
Menczer Tamás szerint Brüsszel a hibás vakcinaügyben, Orbán szerint nem.
Menczer Tamás: George Clooney jó színész, de nem egy világpolitikai orákulum
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerint láthatjuk, milyen súgói vannak a színésznek.
Menczer Tamás szerint a németek mindig erősek voltak propagandában
Kiakadt az államtitkár a ZDF paródiáján, amely szerinte nem volt vicces. Orbánt füles gulyásnak nevezték, és azt javasolták, hogy a többi tagállam hozza létre a „Hülye Magyarok és Lengyelek Nélküli...
Kövess minket Facebookon is!