El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Magyar Szakszervezeti Szövetség

Magyar Szakszervezeti Szövetség a Pride tiltásáról: Holnap mi következünk?
Az emberi jogok teljes lenullázásának és diktatórikusnak tartják a Pride betiltását.
Több ezer munkavállaló végkielégítésén spóroltak a cégek, de az Alkotmánybíróság közbeszólt
A szakszervezetek szerint a cégek eddig „kivéreztethették” a dolgozóikat, akik egészségügyi okokból nem tudták ellátni a korábbi feladatukat.
Decembertől 15 százalékkal nő a minimálbér
A garantált bérminimum pedig 10 százalékkal lesz magasabb, erről állapodtak meg a szakszervezetek és a munkaadók a kormányt képviselő Nagy Mártonnal.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség is figyelmeztető demonstrációt hirdetett január 31-re
Az akciót összehangolják majd a pedagógus szakszervezetek sztrájkjával.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke lemond tisztségéről, és belép a DK-ba
Kordás László úgy érzi, most már többet kell tennie, mint a szakszervezeti munkája, ezért döntött így.