135 év után nem lesz szakszervezeti majális a Városligetben, a Mészároshoz köthető Indamedia kapta meg a területet
A Városliget Zrt. nem adott engedélyt a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek, (MASZSZ), így a szakszervezetek nem tartanak idén majálist május 1-jén a Városligetben – derül ki a MASZSZ közleményéből.
Ezzel egy 135 éves hagyomány szakad meg, ugyanis az első szakszervezeti mozgalomhoz köthető nagyszabású majálist 1890-ben rendezték meg a Ligetben, „és azóta ez a munka és munkások ünnepének emblematikus helyszíne”. A MASZSZ elődei révén 80 május 1-jét ünnepelt a Városligetben megszakítás nélkül, bár az elmúlt években egyre kisebb és kisebb területet kaptak erre. Idén egy sátor felállítására sem kaptak engedélyt a Napozó rétre, vagy bárhová máshová a Ligetben.
Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke a Telex kérdéseire azt mondta, hogy ugyan konkrét bizonyítékuk nincs erre, politikai szándékot sejtenek az elmúlt évek tapasztalatai és az idei döntés mögött.
„Lehet, hogy a proletár virtus egyesek szemében már nem illik a Ligetbe”
– mondta Zlati.
A szövetség elnöke szerint ahogy minden évben, most is elég későn kaptak választ a kérelmükre (idén április elején kapták meg az elutasító határozatot), ugyanis már januárban el kell kezdeniük a szervezést, egyeztetést, hogy minden időben kész legyen.
A MASZSZ közleménye szerint a területet ismét a Mészáros Lőrinchez köthető Indamedia-csoport kapta meg, ami egy DOGZ Fesztivál nevű kutyás eseményt szervez május 1-re. Ez már tavaly és két éve is így volt, de akkor még jutott hely a szakszervezeteknek.
Az ügyben megkerestük a Városliget Zrt.-t is. Ha érdemi választ kapunk, beszámolunk róla.