Lázár János feljelentést tesz a teniszezők hamis PCR-leletei miatt
Lázár szerint közokirat-hamisítás és közfeladati helyzettel való visszaélés történhetett, péntek reggel több embert kirúgott a Magyar Tenisz Szövetségnél. Az MTSZ rendkívüli ülésen arról is döntött,...
A Semmelweis Egyetem nevében állítottak ki hamis PCR-leleteket teniszezőknek
A Lázár János vezette szövetség feljelentést tesz az ügyben, és megkezdte a játékosok meghallgatását. A Semmelweis felfüggesztette a csalásban segédkező orvost.
Lázár János sem áll ki vitázni Márki-Zay Péterrel
Szerinte Hódmezővásárhelynek és a választókerületnek nem vitára, hanem munkára van szüksége.
Orbán után Lázárt is vitázni hívja Márki-Zay
Abban bízik, hogy „bátrabb lesz, mint a főnöke”.
Csongrád-Csanád megyei polgármesterek levelet írtak Márki-Zaynak, nem kérnek „az ellenzéki...
A kioktatást, a lenézést és a szánalmat is visszautasítják.
Több mint duplájára drágul a műtrágya a Mezőhegyesi Ménesbirtokon, pedig nem Bige László, hanem...
Noha az agrárminiszter és a kormányhoz köthető sajtó Bigét ostorozza a drágulás miatt, az Átlátszó most kiszúrta, hogy a Lázár János vezette mintagazdaságnál is megduplázódik a műtrágya ára.
Szinte ugyanazt a fotót posztolta Lázár és Navracsics, de csak szinte
Navracsics képéről lemaradt valaki.
Visszafizeti a munkahelymegtartó állami támogatások egy részét a makói gumigyár
Lázár János fideszes kormánybiztos szerint a cég ezzel csak előremenekült, ahelyett, hogy teljesítette volna, amit vállalt.
Késésekkel és rengeteg hajnali utazóval indult el a tram-train az első napján
Tizenötezer ember mindennapjain segíthet a Hódmezővásárhelyt és Szegedet összekötő tram-train, ami egyszerre rendelkezik egy vonat és egy belvárosi villamos tulajdonságaival. A költségek és a...
Lázár János bicskáztatásról beszélt, és Karácsonynak üzent a tram-train elindulásakor
Lázár szerint a fejlesztési források nagy része Budapesthez kerül, ideje, hogy a vidék is kapjon pénzt. Történelminek nevezte a tram-train elindulását.
Kövess minket Facebookon is!