Lajos Tamás

Kiderült, hogy milyen katonai eszközöket loptak el a Sárkányok Kabul felett forgatásán
Lajos Tamás producer szerint nem találták meg a tolvajt, és a rendőrség felfüggesztette a nyomozást. Azt is elárulta Kárász Róbert podcastjában, hogy a forgatáson megsérült egy Gidrán harcjármű. A...
Ez nem a lagzi, ez rögtön a másnap
Mi lenne, ha a Hogyan tudnék élni nélküledben Demjén Ferenc dalai helyett Kalotaszegen néptáncoltak volna? A magyar filmgyártás első és második számú embere összeállt egy skanzengiccsre, ami mintha...
Bírálta a minisztert, szó nélkül lecserélték a Sárkányok Kabul felett katonai szakértőjét
Kegyvesztetté vált Pálinkás Szilveszter százados, miután a nyáron azt mondta: nem ért egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetésével. Korábban ő volt a produkció egyik arca, most már a bemutatóra se...
„Mindent elloptunk a tankokon kívül” – a Sárkányok Kabul felett producere megpróbálta elviccelni a...
Háborús veszélyhelyzetben egy katonai bázisról nyoma veszett két szenzitív haditechnikai eszköznek. A honvédségi film producere, Lajos Tamás azt mondta: majd akkor válaszol a kérdésünkre, ha...
Érzékeny haditechnikai eszközök tűntek el a honvédségi film forgatása közben, a rendőrség lopás...
A Sárkányok Kabul felett című film több jelenetét is a honvédség újdörögdi bázisán forgatták, ahol nyoma veszett két szenzitív haditechnikai eszköznek. Több mint egy éve nem tudni, hogy hova tűntek,...
Törőcsik Franciska menyecskeként pörög-forog Káel Csaba új filmjének előzetesében
A filmügyi kormánybiztos néptáncos moziját a MOL és az MTVA is támogatta, utóbbi csak azt nem árulta el a Telexnek, hogy mennyivel.
Összeállt a NER-es álomcsapat, hogy Káel Csaba filmet rendezhessen
A kormánybiztos kétmilliárd forint körüli összegből készülő filmjét nem a Nemzeti Filmintézet támogatja ugyan, de ott van mögötte a NER egyik kedvenc producere, a költségeket pedig a közmédia és a...
Magyar katonák harcolnak a tálibokkal a Honvédelmi Minisztérium többmilliárdos akciófilmjének...
A közel hárommilliárd forintos állami támogatással készült Sárkányok Kabul felett ősztől látható a magyar mozikban.
A friss Kossuth-díjas Lajos Tamás a szakma által elismert filmesként kezdte, aztán a NER kedvenc...
Kossuth-díjat kapott Lajos Tamás Balázs Béla-díjas operatőr, producer és érdemes művész, aki nem volt mindig olyan közel a NER-hez, mint a díjazása idején.
Pataki Ági: Rákay Philip vagy Ákos eddig is csinálhatott volna zseniális kisfilmeket egy...
A Pataki-Kovács producer házaspár úgy véli, Vajna idejében szakmai alapon és átláthatóan osztották a filmtámogatásokat, de azóta egy holdudvar kapja a pénzt. Kovács szerint több mint káros, hogy...
Kövess minket Facebookon is!