Labdarúgás

Nagy dicsőség egy kis csapatnak – így gratulált Orbán a Felcsútnak a Fradi elleni győzelemhez
Hogy miért kis csapat a felcsúti Puskás Akadémia, az egyelőre nem világos, miután a csapat történetének legnagyobb bevételéből gazdálkodott 2023-ban.
Szoboszlai lett a Tottenham elleni győztes meccs embere
Őt szavazták meg a szurkolók, de több sportoldal is őt hozta ki a legjobbnak.
12 emberrel játszott az egyik csapat a holland bajnokságban, a bíró nem vette észre a hibát
Rövid időre létszámfölényben került a Fortuna Sittard, miután egy csere során plusz egy emberük maradt a pályán, végül így egyenlítettek.
A saját vezetőedzője szerint valószínű, hogy ez minden idők legrosszabb Manchester Unitedje
Ruben Amorim elismerte az újságírók előtt, hogy ennyire rossz csapatuk talán még sosem volt, mint most.
Cristiano Ronaldo még egy évre aláírt a szaúdi klubjánál
Korábbi sajtóhírek szerint évi 200 millió eurót kap a klubtól.
Szalai Attila a belga Standard Liege csapatánál folytatja
A 46-szoros válogatott labdarúgó 2023-ban igazolt a Bundesligába, de a jelenlegi szezonban egyetlen percet sem játszott a német csapatban.
Menesztették az AC Milan edzőjét, Paulo Fonsecát
Nyáron lett a csapat edzője, de csak huszonnégy mérkőzés erejéig maradt ott.
95. perces góllal fordította meg az Atlético Madrid a Barcelona elleni rangadót
A madridiak a spanyol bajnokságban is átvették a vezetést a katalánoktól.
Ádám Martin hazaigazol, ismét a Paks játékosa lesz
A korábbi magyar gólkirály válogatott csatár korábbi csapatához tér vissza.
Kövess minket Facebookon is!