KSH

Senki sem menekülhet a hat éve nem látott pénzromlás elől
Szeptemberben az egy évivel korábbinál 3,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Még nehezebb lett bekerülni a felsőoktatásba az ország legszegényebb vidékeiről
Az elitet építi az oktatáspolitika, és ez megtette a hatását.
Budapesten kívül három megyében nagyobb az átlagfizetés 200 ezernél
Az eddiginél picit lassabban, de még mindig nagyon nőnek a fizetések az országban.
Három régióban még most is 10 százalék feletti az állástalanság
Az elmúlt egy évben összességében azért mindenhol mérséklődött a munkanélküliség.
Lassul a magyar gazdaság robogása
A GDP a második negyedévében a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt.
Szakad tovább a társadalom, csak a felső és az alsó rétegek bővülnek
A mikrocenzusból kiderült, hogy éppen a legmagasabb és a legalacsonyabb képzettséget igénylő foglalkozásokban nő a dolgozók száma.
Százezer új állás jött létre egy év alatt, a legtöbb az építőiparban
Szabad munkaerő már nincs, de még mindig nő a dolgozók száma.
Sokszor gyógyszerre sincs pénze a magyaroknak, azon túl, hogy alig mozognak és nem esznek...
A felnőtt népesség többsége legalább túlsúlyos és nem eszik naponta zöldséget és gyümölcsöt. És ez csak a kezdete az egészségügyi problémáknak.
Már látható, hogy tényleg fékezni kezdett a munkaerőpiac
Idén biztosan lassulni fog a foglalkoztatottság bővülése, aminek a jelei már láthatóak is.
Teljesen elfogyott a szabad munkáskéz Budapesten
De egész Pest megyében, és a nyugati országrészben is. Közben keleten lenne ki dolgozzon, de ott képzettségi és szociális problémák gátolják az elhelyezkedést.
Kövess minket Facebookon is!