Kritika

Kétszáznegyvenedszerre is legyőzni a halált
Kállai Márton Matuzsálemek című fotóalbumának főszereplői öregek, de hajlottan, korhadtan, odvasan is legyőzhetetlennek látszó csodák: hazánk legnagyobb, legöregebb vagy extrém körülmények között is...
Tudta, hogy az onkológusa meg akarja ölni?
Legalábbis Szendi Gábor valóságában mindenképpen: az ő olvasatában a rákgyógyászatban dolgozó orvosok hazudnak, ártani akarnak, és nem foglalkoznak az emberéletekkel, az egész tudományág tévúton...
Köszönöm szépen, jóllaktam az Avatárral
Amekkorát ugrott a sorozat az első két rész között, annyira toporog a harmadik. Ugyanazok az akciójelenetek pepitában, még hosszabban, még hangosabban, csak azzal az idegesítő érzéssel, hogy ezt már...
Összeomlik ez a hatalmas ember, és mégsem érzünk semmit
Dwayne Johnson ugyan kilép az izomagyú hústorony skatulyájából, a Zúzógép mégsem több egy hangulatos filmnél, ami csak vizualitásában izgalmas, és nem igazán hozza közel egy verhetetlennek hitt...
Nincs terv a másnap reggelre
A Pogány Indulóról szóló dokusorozat néha nagyon közel kerül Szirmai Marcell nyughatatlan, csak a nagyon mélyet és a nagyon magasat ismerő személyiségéhez. Ez főleg azért sikerül, mert a rapper...
Szente Vajk a magyar Másnaposok helyett megcsinálta az elmúlt évek legpocsékabb vígjátékát
A Legénybúcsúban nőket, férfiakat, sőt még egy gyereket is bedrogoznak, de talán még ez is beleférne, ha nem lenne a film egy nézhetetlen, humortalan, kapkodó katyvasz. Kritika.
Mit keres egy baba a színházban?
Színház az egész világ – egy baba szemszögéből legalábbis biztosan. De akkor miért vigyük színházba? Mi az a babaszínház, és miben más, mint a többi „baba-mama program”? Egyéves kislányommal...
Már megint kiderült, hogy az Office megismételhetetlen
A Paper az amerikai adaptáció folytatása, amely egy haldokló lap szerkesztőségét követi. A sorozat rengeteg helyen emlékeztet az Office-ra, de annál sokkal felejthetőbb, és néha már gyerekes és béna...
Az ostromlott Szarajevó nem az orvlövészek, hanem a tiszta alsóneműk városa volt
Miljenko Jergović nem nagy, általános dolgokat mutat, hanem olyan töredékeket, melyekhez akkor is tudunk kapcsolódni, ha soha nem éltünk át háborút. Kritika.
Az empátia magasiskolája
Szeifert Natália olyanok nevében beszél új regényében, akiknek nincsenek meg a szavaik ahhoz, hogy elmondják, mi nyomja őket.
Kövess minket Facebookon is!