Közlemény
Az Őrült nők ketrece nincs kitiltva Győrből az igazgató szerint, viszont új időpontot sem kapott a...
A városi cég ügyvezetője szerint egy másik helyszínt ajánlottak fel a produkciónak, de az nem felelt meg nekik. A Kultúrbrigád több ponton erősen vitatja az igazgató állításait.
Az OBH szerint Varga Zs. András újévi levele minden elemében távol áll a bíróság kultúrájától
Régóta feszül egymásnak az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria elnöke.
Reakció a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszót érintő jelentésére
A több szerkesztőség közös állásfoglalását a Főszerkesztők Fóruma utódszervezete, a Médiafórum Egyesület koordinálta.
10 százalék önrésszel, akár a fizetésünk 60 százalékát kitevő törlesztővel is lehet majd hitelt...
Az MNB bejelentette legújabb zöldhitel-programját.
Bese Gergő atya: Rászedtek, naivságomat kihasználták, és elveszítettem a józan ítélőképességem
Bese Gergőről pénteken derült ki, hogy melegpartikon vehetett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A dunavecsei plébános közleményt juttatott el a 777 szerkesztőségéhez,...
Ünnepeld velünk szeptember 1-jén a Telex 4. szülinapját a Dürerben
Fellép a The Qualitons, a Makrohang és a Sierra Delta, lesz élő Napirajz, workshopok, beszélgetések, Telex-mozi, TGM-könyvbemutató, kocsmakvíz, játékok, Ács Boriék pedig bográcsozni is fognak.
Bocsánatot kérünk Hundred Sinstől
Kollégánk elkövetett egy szakmai hibát, aminek van következménye.
A DK a Fidesz és a Tisza listájának sokadik helyezettjeivel is vitázna, a Momentum kifejezetten a...
A DK és a Momentum szerint Magyar Péter pártjának ideje vállalni a vitát, amelytől egyelőre a Fidesz is távol marad.
Szellemi munkát végez? Sajnáljuk, de idén kisebb eséllyel fog nőni a bére, mint a fizikai dolgozóké
A Profession.hu kutatása szerint kevesebb cég vezetése tervezi emelni a fizetéseket idén, mint tavaly.
Balog mellett állt ki a reformátusok dunántúli püspöke
Steinbach József közölte, bármi is a zsinati elnök döntése, ő azt támogatja. Hasonlóan egyensúlyoz az alelnök is. Baloggal szemben így csak a tisztántúli egyházmegye püspöke állt ki, lemondásra...