Közélet

Saját 57 százalékos minimálbér-emelését felejtette el Orbán Viktor, amikor a mostanit fényezte
Az első Orbán-kormány 2001-2002-ben lényegében megduplázta a minimálbért, most három év alatt lehet 40 százalékos az emelés, ha minden jól alakul.
Mindent megtesz a kormány, hogy feléljék a jövő egy darabkáját az emberek
A kormány szócsőnek használja a nyugdíjpénztárakat, hogy azok az érdekeikkel ellentétes lépésre buzdítsák a tagjaikat.
Egyre gyakrabban zsarolja a fizetéssel alkalmazottjait a magyar állam
A tanárok, egyetemi oktatók és bírósági alkalmazottak után most a kutatók kerültek a kormány célkeresztjébe, ráadásul ők már öt éven belül másodszor.
Négy gyártól várja a gazdasági csodát a kormány, és mindannyian megérezzük, ha nem jön el
A kormány mintha túl gyors felfutással számolna az új autó- és akkumulátorgyáraknál, ami fokozza a jövő évi pénzügyi terveket övező kockázatokat.
Fogy a levegő a jövő évi magyar gazdasági növekedés körül
1,8 és 2,2 százalékos növekedési előrejelzés is megjelent az elmúlt egy hétben, aligha lesz így ebből uniós szinten is kiemelkedő gazdasági teljesítmény.
Újabb nagy ingatlant vett a Balatonnál a csopakiakkal hadakozó kormányközeli üzletember
Egyetlen cég tett ajánlatot azon az árverésen, amelyet a nemzeti vagyonkezelő a csopaki honvédségi üdülő értékesítésére írt ki. A vevőt már ismerik a helyiek.
Gyenge lehet a rajt az egymilliós átlagbérhez igazodó minimálbér felé
A tárgyalóasztalon jelenleg fekvő számokkal nehezen lennének elérhetők a kormány nagy tervei.
Addig reformálta a kormány a MÁV-ot, hogy közel került az ingyenesség
A csökkenő utasbevételek miatt már csak évi 26 milliárd forintjába kerülne az államnak, hogy mindenki ingyen vonatozhasson az országban.
Alig érezné meg a gazdaság, ha december 24. piros betűs ünnep lenne
Az első évben körülbelül az egy napra eső GDP 20 százaléka esne ki, utána talán annyi sem, vagyis a lépésnek csekély gazdasági következménye lenne.
Sok családnak spórolna havi százezer forintot a kormány új kollégiumokkal
Saját elmaradását hozná be a kormány a leporolt tervekkel, ami azért is fontos lenne, mert egy bérelt szoba már minimum ötször drágább, mint a kollégium.
Kövess minket Facebookon is!