Kovács Ákos

Kovács Ákos bácsi filmje egy közhelyes taxismonológ arról, hogy régen minden jobb volt. Vagy nem
Nem az a baj, ha egy zenész novellákat ír, és még csak az se, ha filmet csinál belőlük. Hanem az, hogy hiába váltogat a művészi eszközök között, ha nincsenek állításai a világról, akkor felszínes és...
Este mutatják be Ákos Magunk maradtunk című filmjét az Urániában
A 27 perces filmben feltűnik ifj. Vidnyánszky Attila, Pápai Erika, Eperjes Károly és Pindroch Csaba is, szöveges szerepe viszont csak Papp Jánosnak és Piros Ildikónak van.
Tóth Gabival, Vastag Csabával, Radics Gigivel és fényfestéssel ünnepli 20. születésnapját a Terror...
A programokon részt vesz majd Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. Kovács Ákos énekes videón mondta el, hogy az ő közéleti eszmélésének kiváltó oka a múzeum. A rendezvények miatt már szerdától...
Kovács Ákos szerint amcsi pénzen kotyvasztották a kínaiak a „víruskát”, járvány is addig van, amíg...
A zenész koncertje után fejtette ki a véleményét arról is, hogy a hozzá hasonló józan hangoknak ideje lenne felszólalni.
Elhalasztják Ákos decemberi koncertjét, mert két zenésztársa is koronavírusos lett
Január 22-én pótolják a koncertet, Ákos komoly, szemkápráztató látványt ígér.
Régi álmát válóra váltva filmet rendezett Ákos
A sokoldalú művész még csak nemrég fedezte fel magában az írót, máris belekóstolt a filmezés világába.
Ezt jobb lett volna megúszni – kritika Kovács Ákos novelláiról
Kovács Ákos első novelláskötete, az Ezt nem lehet megúszni olyan, mint papírmasé figurák egy félig sem kész babaházban. Az írások többségének nincs mélysége, nincs igazi tétje....
Ákos idén is kapott 40 millió forintot a Szerencsejáték Zrt.-től
Ahogy tavaly és tavalyelőtt is hasonló összegű szerződést kötött cégével az állami cég.
Kovács Ákos: Nem is tartom magam zenésznek
Novelláskötete megjelenése kapcsán vallott magáról az énekes.
Kövess minket Facebookon is!