Ákos idén is kapott 40 millió forintot a Szerencsejáték Zrt.-től

2021. október 11. – 07:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szerencsejáték Zrt. nem változtatott a régi hagyományokon, így Ákos újra 40 millió forintos szerződést kötött az állami céggel – írja az Mfor.

Kovács Ákos előadó-művészettel foglalkozó cége, a Fehér Sólyom Bt. idén is leszerződött a Szerencsejáték Zrt.-vel és 40 millió forintos reklámszerződést írt alá, ahogy hasonló összegű szerződést kötöttek 2019-ben és 2020-ban is az állami céggel.

Az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. támogatásairól januárban írtunk utoljára, amikor a cég közzétette a koronavírus alatt kiosztott támogatásait. A konzervatív politikai közösség kedvenc alapítványai, zenészei, fideszes politikusok rokonai, közeli ismerősei kaptak támogatást, akadt olyan hónap is, amikor csak Mészáros Lőrinc érdekeltsége kapott támogatást. Részletek itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!