Kollégium
A legnagyobb erdélyi magyar egyetemeken tízből nyolc hallgató nem jut be a kollégiumba
Emiatt sokan nem is próbálkoznak. Kollégiumi helyzetkép az erdélyi magyar felsőoktatásban: utánajártunk, hogy valóban több hely kellene-e, vagy csak más az igény.
Felfüggesztett börtönt kapott a Ráday kollégiumban történt halálos gyújtogatás fővádlottja
A 2019-es, súlyos károkat okozó tűzeset ügyében hat év elteltével született jogerős ítélet.
Omladozó vakolat, polc nélküli szekrények, kosz – az ön kollégiumában milyen állapotok vannak?
Elindult az iskola, ezzel párhuzamosan a középiskolai és egyetemi diákok beköltöztek a kollégiumokba. Egy szülő képeket posztolt a gyereke szobájáról, amiről nem éppen az otthonos mindennapok jutnak...
Az igazgató szerint zsúfolt lesz, de lakhatónak tűnik a kollégium, ahova tanévkezdés előtt...
Nem sokkal tanévkezdés előtt választás elé állították az ELTE szombathelyi kollégistáit mit szeretnének jobban: drágább kollégiumot vagy plusz ágyakat a szobáikba. Most derült ki ugyanis, hogy az...
Egy kollégiumban is kimutatták ugyanazt a baktériumot, mint amit a székesfehérvári kórház...
Az önkormányzat szerint a fenntartó a szükséges lépéseket megtette, az épületet fertőtlenítik.
Túl kevés a kollégiumi hely az egyetemistáknak, az albérletekért sokat kell fizetni
Ötszáz új kiadó lakás jelent meg a piacon, miután kihirdették az egyetemi felvételi ponthatárokat.
Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták
Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.
Több hallgató, kevesebb kollégiumi férőhely: egyre nagyobb kihívás egyetemistaként lakhatáshoz jutni
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája országos problématérképet készít az egyetemisták tapasztalatai és igényei alapján.
Borotvahabot kent a kilincsre, nevelőtanára nagyon megverte az abaúji fiút
A tanárt elbocsátották, belső vizsgálat és nyomozás is indult a brutális nevelő ellen.
Nem sokat segíthet a vásárlókon, hogy plusz 100 milliárd forint megy lakásfejlesztésre
Két héten belül indul a kormány lakásfejlesztési tőkeprogramja, de még a megnövelt keretösszeggel sem biztos, hogy mérsékelni lehet majd az árakat.









