17-11-re verte Kínát, negyeddöntős a női pólóválogatott
A félidőben még 8-7 volt a kínaiaknak.
Nem lesz négykarikás logó az új kínai Audikon
Azt egyelőre nem tudni, hogy az új járművek más logót kapnak-e majd, esetleg az Audi neve szerepel majd rajtuk.
Okkal csúszik az új letelepedési program: akik a legnagyobbat kaszálhatják rajta itthon, azok még...
A kormány idén júliustól ígért letelepedési, új nevén vendégbefektetői programot harmadik országbeli állampolgároknak. Csak aztán úgy tűnt, hogy a program egyáltalán nem indult el. Mi történt?
Kiesett az olimpiáról a 61 éves pingpongnagyi
A luxemburgi színekben versenyző Ni Xia Lian lett a legidősebb olyan asztaliteniszező, aki meccset nyert az olimpián.
A teljes ismeretlenségből feltűnő észak-koreai páros rögtön ezüstérmes lett asztaliteniszben
Ri Dzsongsikról és Kim Gumjongról csupán annyit lehetett tudni a torna előtt, hogy melyik kezükkel fogják az ütőt.
Külföldi törvényhozókra próbáltak nyomást gyakorolni kínai diplomaták egy tajvani konferencia miatt
A kínaiak arra akarták rábírni őket, hogy ne utazzanak el Tajvanra.
A lengyel külügyminiszter üzent Orbánnak: „Nem engednénk meg, hogy kínai rendőrök járőrözzenek...
Egy Radosław Sikorskival készült interjúban a NATO-országok védelmi kiadásairól, illetve Magyarország kínai és orosz kapcsolatairól is szó esett.
Sok vagy kevés? Tartanunk kell a kínai adósságcsapdától? – az egymilliárd eurós kínai hitel nyomában
A magyar–kínai kormányzati tárgyalásokon rendre szóba került a pénzügyi együttműködés kérdése is. Idén aztán egy kínai bankárcsapat megkereste Magyarországot egy konkrét ajánlattal, amit az állam...
Varga Mihály szerint a piacinál kedvezőbb feltételekkel vette fel a kormány a kínai gigahitelt
A pénzügyminiszter szerint a közlekedési és energetikai infrastruktúrára költi majd a kormány a Kínától kapott egymilliárd eurót.
Kínában okoz pusztítást a tankerkatasztrófáért is felelős tájfun
A Gaemi már végigszántott a Fülöp-szigeteken és Tajvanon is, legalább 21-en meghaltak, több hajó elsüllyedt.
Kövess minket Facebookon is!