Orbán Viktor levélben hozta Manfred Weber tudtára, hogy a Fidesz elhagyhatja az Európai Néppártot
A Fidesz elnöke levelet írt a néppárti frakcióvezetőnek, amiben a Fidesz és az EPP uniós parlamenti frakciója közötti kapcsolatok lazítását kezdeményezi.
Szájer kilépett a Fideszből, Orbán szerint is védhetetlen volt, amit tett
2020. december 2. – 18:45
–
Nyilas Gergely
A párt alapítótagja nem őrizhette meg tagságát a brüsszeli botrány után, amit a kormányfő tudomásul vett.
Halottak napján jelentette be az MSZP nyíradonyi szervezete, hogy kilépnek a pártból
2020. november 2. – 12:39
–
Pál Tamás
A helyi szervezet elnöke, Tatár Csaba nem először megy neki nyilvánosan a pártnak.