Csárdi Antal kilép az LMP-ből

2024. október 17. – 18:57

Másolás

Vágólapra másolva

Megerősítette az LMP a HVG értesüléseit, mely szerint Csárdi Antal egyéni országgyűlési képviselő kilép a pártból – írja a lap. Keresték Csárdit telefonon, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt, azt mondta, majd hétfőn kommentálja a kilépéséről szóló információt. A Telex is kereste a képviselőt, aki azt írta, hogy hétfőn fogja kommentálni a kilépésével kapcsolatos híreket, türelmet kér.

Csárdi Antal a Belváros-Várnegyed országgyűlési képviselője, aki 2018 óta országgyűlési képviselőként is azért dolgozik, hogy a politika kevesek vagyonosodása helyett sokak boldogulását szolgálja – írja magáról.

Azt nem tudni, hogy Csárdi a pártból való kilépése után marad-e az LMP-frakcióban független képviselőként, mint az augusztusban távozó Keresztes László Lóránt. Nem sokkal előtte Schmuck Erzsébet jelentette be, hogy 15 év után kilép az LMP-ből. Döntését azzal indokolta, hogy „ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár párt!”

Az LMP egyik alapítója, Vágó Gábor is a kilépők között van, igaz, saját elmondása szerint egyszerűen csak elfelejtett kilépni a pártból korábban.

Magyar Péter nemrég arról beszélt a Telexnek adott interjújában, hogy tudomása szerint Duna Egyesület vagy Duna Párt néven szerveződik a Tisza Párttal szemben több ellenzéki országgyűlési képviselő 2026-ra. A HVG szerint meglehet, hogy Csárdi kilépése is azt igazolja, hogy egy új formáció alakulhat. Ahogy arról nemrég írtunk, több forrásunk szerint egy lehetséges új formáció, politikusok értékalapú csoportosulása még csak elvi síkon, „gondolatkísérletként” merült fel négy- és hatszemközti beszélgetésekben, nevet még ennek biztosan nem adtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!