A bicskei gyerekotthon volt lakója: Többször megkaptam, hogy drogos kurva leszek
Nem csak a fiúkat, a lányokat is rendszeresen megverték, megalázták az otthonban, az egyik volt lakó szerint a pedofil igazgató félt a nőktől.
Még nem hallgatta ki a rendőrség K. Endrét
Még mindig nem tudni, pontosan milyen bűncselekmény ügyében vizsgálódnak.
Orbán, Júdás és a meleglobbi – így próbálja menteni magát Balog Zoltán
A kegyelmi botrány megrengette Balog Zoltán pozícióját a református egyházon belül, de az utóbbi hetekben sikerült stabilizálnia a helyzetét. A Direkt36 információi szerint ebben szerepet játszott...
Így készült a K. Endrét lebuktató RTL-riport
Speciális technikákat, több kamerát is bevetett a Házon kívül stábja, miután megtudták, a kegyelmi ügy főszereplője egy egykori áldozatot próbál új vallomásra rávenni.
Titkolják Novák Katalin elérhetőségét
A kegyelmi botrány kitörése óta szeretnénk kérdéseket feltenni a köztársasági elnöknek, de semmilyen formában nem lehet elérni. A Sándor-palota nem válaszol, titkárságot eddig nem igényelt Novák, és...
Magyar Péter elmondta, mi lenne az első lépése, ha pártjával megnyerné a választást
Varga Judit exférje szerint hasznos lenne, ha a hivatalosan még nem is létező pártja elindulna a júniusi EP-választáson.
Gajdics Ottó: K. Endre tűnjön el a közéletből, menjen haza Erdélybe!
A Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkben azt írta, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese nem közéjük való.
Balog Zoltán lelkipásztori kötelességének tekintette, hogy kegyelmet kért K. Endrének
A református püspök arról beszélt egy szombati konferencián, hogy önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartania.
Mit akart elérni K. Endre a bicskei áldozattól kicsikart új vallomással?
Elképzelhető, hogy a jogerős ítélet megtámadásához gyűjtött bizonyítékot a bicskei pedofilügy eltussolásában segédkező K. Endre, amikor megpróbálta rábírni az egyik áldozatot korábbi vallomása...
Balog Zoltán személyesen is találkozhatott K. Endrével, mielőtt lobbizni kezdett a kegyelméért
A Hvg.hu forrásai szerint a református püspök két egyházmegyei közgyűlésen is beszélt erről.
Kövess minket Facebookon is!