Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Varga Judit volt államtitkára szerint ha lobbiztak is K. Endre kegyelmi ügyében, azt nem az Igazságügyi Minisztériumban tették

Varga Judit volt államtitkára szerint ha lobbiztak is K. Endre kegyelmi ügyében, azt nem az Igazságügyi Minisztériumban tették
Varga Judit és Répássy Róbert – Fotó: Varga Judit / Facebook

A kormány kedden több dokumentumot is közzétett a kegyelmi üggyel kapcsolatban. A kormány hivatalos honlapjára felkerült iratokat ebben a cikkben mutattuk be részletesen. Ezekből többek között kiderül, hogy a Répássy Róbert államtitkár által vezetett kegyelmi főosztály eredetileg nem javasolta előterjesztésre K. Endre kegyelmi kérvényét, amelyet így Varga Judit igazságügyi miniszter sem támogatott. Később Novák Katalin akkori köztársasági elnök mégis jóváhagyta, a döntést az igazságügyi miniszter is ellenjegyezte.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium korábbi kegyelmi ügyekért felelős államtitkára a Telex megkeresésére azt mondta, ha volt is lobbi K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatban, ahogy arra kedd reggeli sajtótájékoztatóján utalt Magyar Péter, az nem az Igazságügyi Minisztériumban volt, a kegyelmi főosztály eredetileg nem véletlenül nem javasolta K. Endre kegyelmi kérvényének előterjesztését.

Répássy szerint általánosságban elmondható, hogy a minisztérium kegyelmi főosztálya tipikusan csak súlyos, gyógyíthatatlan, vagy végstádiumú betegség esetében javasolja a kegyelmi kérvény előterjesztését. Amikor a kegyelmi főosztály megvizsgálja a kegyelmi kérelmet, azt vizsgálja, hogy a kérvénynek van-e olyan hivatkozása, amely súlyos betegségre utal. „Az soha nem vezet kegyelmi döntésre, hogy valaki vitatja a bíróság döntését” – hangsúlyozta Répássy. Bár személyiségi jogi okok miatt K. Endre kérelmét és a kérelmezőre vonatkozó dokumentumokat nem lehet nyilvánosságra hozni, Répássy annyit elmondott, K. Endre kegyelmi kérvényét a felesége nyújtotta be, aki személyi körülményekkel magyarázta a kérelmet, valamint azzal, hogy K. Endre ártatlannak vallotta magát. Répássy szerint egyik indok sem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amiket egyébként hivatalba lépése után Sulyok Tamás elnöki határozatban is leírt. Ez az elnöki határozat a kegyelemgyakorlás feltételeiről szól, leírja, hogy milyen esetekben lehet indokolt az elnöki kegyelem. K. Endre esete ebbe egyáltalán nem tartozott bele, mondta Répássy.

Arra a kérdésre, hogy Varga Judit ennek ellenére végül miért ellenjegyezte Novák Katalin kegyelmi döntését, Répássy azt mondta, K. Endre ügyéről nem, de általánosságban az volt a megállapodás közte és az igazságügyi miniszter között, valamint a minisztériumon belül, hogy a köztársasági elnök döntését tudomásul veszi az igazságügyi miniszter. Répássy elmondása szerint például azt is tudták előre, hogy a köztársasági elnök a Hunnia-ügyben is több embernek fog kegyelmet adni, mint amennyit a miniszter javasolt, de ebben a tekintetben is az volt a megállapodás, hogy nem vitatják az államfő döntését.

Répássy a Telex kérdésére azt is mondta, a köztársasági elnök nem köteles indokolni a kegyelmi döntéseit, K. Endre esetében sem tett így, ezért az egykori államtitkár szerint írásos indoklás nincs a még nyilvánosságra nem hozott dokumentumok között sem.

Répássy Róbert az igazságügyi tárcán belül a kegyelmi főosztályért felelős államtitkárként a kegyelmi botrány kirobbanása után 2024. február 5-én feljegyzést írt az ügy részleteiről az új igazságügyi miniszternek, Tuzson Bencének. Ebben Répássy utal arra, hogy Novák Katalin hivatala kérte, hogy a kegyelmi döntés a pápalátogatásig szülessen meg, ezért sürgette Varga Juditot, hogy mielőbb terjessze fel hozzá mint elnökhöz a kérvényt. Az iratban szerepel az is, hogy 2023. április 19-én Varga Judit felterjesztette ugyan a kérelmet, de nem javasolta a kegyelem megadását. Novák Katalin azonban április 27-én megadta a kegyelmet K. Endrének. Répássy a feljegyzésben arról is ír, a döntés meghozására „az idő szűkösségére (a pápalátogatás időpontja) figyelemmel nem a megszokott módon – a szolgálati út betartásával – került sor.”

Végül összesen tíz ügyben adott kegyelmet Novák Katalin, amiről a döntés napján, 2023. április 27-én hivatalos közleményt is kiadott a Sándor-palota, kifejezetten a Hunnia-ügy érintettjeit kiemelve.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!