MOK: Próbáljanak meg a 30 fokos kórtermekben dolgozni a döntéshozók
A Magyar Orvosi Kamara győri elnöke szerint a politikusok így rájöhetnek, mennyire fontos a klíma a kórházakban.
„Válasz a csúsztatásra”- Kásler visszaüzent Kulja Andrásnak, a Tisza EP-képviselőjének
„30 évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket” – Kásler ezen kijelentésére reagált korábban Kulja.
Kásler műtős kijelentése kellett ahhoz, hogy Magyar Péteren kívül más is megszólaljon a Tisza...
A korábban orvosként dolgozó Kulja András, a párt EP-képviselője Facebook-bejegyzésében szállt bele a volt miniszterbe.
Kásler Miklós a klíma nélküli kórházakról: 30 éve én 50 fokos műtőkben végeztem 10 órás műtéteket
„Lehetséges volt, mert életmentő volt. Most ugyanez a helyzet” – ennyit fűzött hozzá az egészségügyért két évvel ezelőttig felelős miniszter a helyzethez Tusványoson.
Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik Kásler Miklós volt miniszter panaszával
Érdemi vizsgálat nélkül elutasították a volt miniszter panaszát.
Állva kellett köszönteni eddig is, most ő lett az országos kórházi főigazgató
Révész János onkológus Miskolcon több konfliktus résztvevője is volt az elmúlt években. Nemrég 24 kórházigazgatót menesztettek, az adósságok elszálltak, mostantól ő fogja irányítani az állami...
A magyarságkutatásra a nehéz időkben is talált 2,2 milliárdot a kormány tavaly
A 2021-es költségvetéshez képest 400 millióval kapott többet Kásler Miklós intézete.
A Nemzeti Színház és a Magyarságkutató Intézet együtt tisztítja meg a nemzet lelkét
Közösen fogják kialakítani azt a századokra visszamenő magyar identitást, „amit az utolsó száz-százötven év a háttérbe szorított”.
Kásler Miklós lesz a Magyarságkutató Intézet új főigazgatója
A korábbi miniszter több alkalommal is bekapcsolódott az intézet munkájába.
Magyar Orvosi Kamara: Alkalmatlan
Kásler Miklós miniszterelnöki biztosi kinevezésére utalhatott a MOK.
Kövess minket Facebookon is!