„Válasz a csúsztatásra”- Kásler visszaüzent Kulja Andrásnak, a Tisza EP-képviselőjének

2024. július 27. – 13:17

Másolás

Vágólapra másolva

„Professzor Úr, nem az a kérdés, hogy lehet-e 50 fokban operálni, hanem, hogy túléli-e a beteg”, írta a Tisza Párt EP-képviselője, miután Kásler Miklós volt emberi erőforrás miniszter azt mondta: 30 évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket. Kásler most részletesen válaszolt Kuljának, aki szerinte ő nem arra válaszolt, amit nyilatkozott.

Kulja – aki Káslerhez hasonlóan orvosból lett politikus –, azt írta a volt miniszternek, hogy „mindenkinél jobban kellene tudnia, hogy milyen óriási mértékben veszélyezteti a páciens félépülését, ha csak pár fokkal melegebb a műtő a megengedettnél.” Kulja magyarázata szerint a magas hőmérséklet egyrészt azért veszélyes, mert az altatás miatt a emberi test hőszabályozása felborul, emiatt pedig nem tud megfelelően reagálni a külső hőmérsékletre, ami önmagában óriási megterhelést jelent a legyengült szervezetnek.

Kulja azután írta ezeket a sorokat, miután Káslert arról kérdezte az RTL, hogy mit gondol arról, hogy sorra romlanak el a kánikulában a magyar kórházak légkondicionálói, ezért sok helyen műtéteket halasztanak el, máshol pedig 35 fokos, klíma nélküli kórtermekben végeznek transzplantációs műtéteket gyerekeken. Erre érkezett Kásler válasza, hogy ő 30 éve 50 fokos műtőben végzett 10-12 órás műtéteket.

Kulja bejegyzése után most Kásler Miklós üzent vissza „válasz a csúsztatásra” felütéssel. A volt miniszter azt írja, hogy a dolgozat trambulinja az, hogy

„ön arra válaszol, amit a riportban nem nyilatkoztam,

és ebből az el nem hangzott nyilatkozatból olyan feltételezéseket enged meg magának, aminek semmiféle valóságalapja nincs”. Majd három fő részre osztja bejegyzését: leírta, hogy a riporteri kérdésre saját tapasztalata alapján válaszolt, több személyes példát hozott, és a szakmai tapasztalatait is leírta.

A volt miniszter ezután megkérdőjelezte Kulja kompetenciáit. „Ugyan orvosként igen rövid a pályafutása, hiszen az egyetem után ma már politikai területen dolgozik, tapasztalata nem igazán lehet a gyógyításban” – írta. Majd miután szerinte bizonyította, hogy „kánikulában is el lehet végezni műtéteket szövődmények nélkül” azt írta, hogy számára „mindig, mindenekelőtt a betegek érdeke volt az első. Ma is ugyanezt vallom és képviselem. Az ön csúsztatásaival további teendőm nincs, azokat az ön lelkiismeretére bízom”. Végül számonkérte a Tisza EP-képviselőjét: „kölcsönösség alapján önéletrajzát, cikklistáját és főleg szakmai programját kérdezem számos honfitársammal együtt”.

Kásler Miklós friss bejegyzése itt érthető el teljes terjedelmében, Kulja András korábbi reakcióját pedig itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!