Kásler Miklós a klíma nélküli kórházakról: 30 éve én 50 fokos műtőkben végeztem 10 órás műtéteket

2024. július 25. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

„30 évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket. Lehetséges volt, mert életmentő volt. Most ugyanez a helyzet”

– így reagált Kásler Miklós az RTL Híradó riporterének, aki arról próbálta kérdezni az egykor az egészségügyért is felelős volt emberi erőforrásokért felelős minisztert, hogy mit gondol arról, hogy sorra romlanak el a kánikulában a magyar kórházak légkondicionálói, ezért sok helyen műtéteket halasztanak el, máshol pedig, ahogy a riporter is említi, 35 fokos, klíma nélküli kórtermekben végeznek transzplantációs műtéteket gyerekeken.

A volt miniszter, aki politikai pályája előtt maga is elismert sebész és onkológus volt, először nem igazán akart válaszolni az RTL riporterének kérdéseire. Először arról beszél, hogy már két éve nem ő felel az egészségügyért, aztán pedig azt mondja, hogy bár neki van véleménye a helyzetről, az újságírók inkább járjanak utána az egészségügy működési feltételrendszeréről szóló dokumentumoknak. Kásler ezután igyekszik továbbmenni, de a riporter követi, ekkor fordul meg a volt miniszter és beszél az 50 fokban végzett életmentő műtétekről. Ezután határozottan elköszön, jelezve, hogy további mondanivalója nincs.

Az elmúlt hetekben sorra krepáltak be a kórházak légkondicionáló berendezései, így több kórházban 30 fok fölötti termekben főttek a betegek a legnagyobb melegben, sok kórházban pedig műtéteket halasztottak el a hőség és a klíma hiánya miatt. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár viszont mindezek ellenére azt nyilatkozta nemrég, hogy az egészségügyi rendszer ennek az időszaknak is felkészülten futott neki.

A Telexnek nyilatkozó szakértők szerint a 30 fok fölé melegedett műtők egész egyszerűen használhatatlanok,

az osztályokon gyógyuló betegeknek pedig nem segít a gyógyulásban az ott jellemző 30 fok. Mint mondták, ha egy műtőben 30–40 Celsius-fok uralkodik, az nagyjából a duplája az ideális 17–20-nak. Nem csak amiatt kell ilyen alacsony hőmérséklet, hogy az kényelmes legyen az orvosoknak. A műtőkben néha többórás, megterhelő operációkat kell végezni többrétegnyi steril ruhában, kesztyűben, maszkban, fejkendőben. Az orvos nem izzadhat, mert az fertőzésveszélyes lehet, vagy a szemébe csorogva a látását rontva növelheti a hibalehetőséget. A műtő levegőjénél emellett különösen fontos a megfelelő légcsere, és könnyen belátható módon az a szigorú munkajogi szabály sem tartható be, hogy 24 fok fölött óránként 5–10 perces szüneteket kellene adni a dolgozóknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!