Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik Kásler Miklós volt miniszter panaszával
2024. június 20. – 09:09
Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül visszautasította Kásler Miklós korábbi emberi erőforrás-miniszter panaszát, amit a jóhírnév sérelme miatt a 24.hu-val szemben elveszített per kapcsán indított.
Az eset Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő kijelentésével indult. Kunetz Kásler azon mondatait kommentálta, hogy „az egyik utolsó hír az volt, hogy Németországban a daganatos betegek diagnosztikai és terápiás ellátását felfüggesztették. Ilyen Magyarországon egyetlen pillanatig sem fordult elő.”
Az egészségügyi szakértő erre reagálva Facebook-oldalán oldalán leírta, hogy az Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának az elnöke utánajárt ennek az állításnak. „Nos, a válasz önmagáért beszél: nem tudjuk megerősíteni azt az állítást, hogy Németországban felfüggesztették a rákbetegek diagnosztikai és terápiás eljárását” – írta. Kunetz ezután levonta következtetést: Kásler Miklós hazudott, nem szavahihető, így minden eddigi állítása is megkérdőjelezhető, méltatlan közéleti funkció betöltésére és szerinte az orvosi hivatás művelésére is.
Kásler azonban nem Kunetz Zsombor ellen, hanem a közte és az
egészségügyi szakértő közötti vitáról hírt adó 24.hu-val szemben indított
pert arra hivatkozva, hogy „Kásler Miklós hazudott” címmel megjelent cikk
megsértette a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát.
A Kásler által indított perben a bíróságok kimondták, hogy Kunetz Zsombor mondatai véleménynek, a miniszternek közszereplőként tűrnie kell a sértő kifejezéseket is.
Kásler Miklós ezután sem adta fel: alkotmányjogi panaszt nyújtott be, de itt sem járt sikerrel. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Kásler panasza nem vet fel olyan alapvető alkotmányjogi problémákat, amelyek megalapozhatnák az Alkotmánybíróság eljárását, ezért a panaszt érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.
Frissítés 2024.07.15.: a cikk címét és szövegét pontosítottuk. Kásler Miklós a Kunetz Zsombor bejegyzéséről hírt adó 24.hu-t perelte be, nem Kunetzet. Kásler Miklós azután fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy a bíróságok kimondták, Kunetz Zsombor mondatai véleménynek számítanak, a miniszternek közszereplőként tűrnie kell a sértő kifejezéseket is. Az Alkotmánybíróság végül érdemi vizsgálat nélkül visszautasította Kásler Miklós panaszát.