Izraeli-palesztin konfliktus

Az Izrael-ellenes tüntetések hatására nevet vált az izraeli kerékpáros csapat
Az Israel – Premier Tech tulajdonosa, Sylvan Adams a háttérbe vonul, és többé nem nyilatkozik a csapat nevében.
Greta Thunberget is kitoloncolták Izraelből
Korábban már többeket kitoloncoltak a Gázába tartó flottillán őrizetbe vettek közül, most egy újabb körben a svéd aktivistát, és másik 170 embert utasítottak ki.
Greta Thunberg szerint ágyi poloskákkal teli cellában tartották fogva az izraeli hatóságok, inni...
A feltartóztatott segélyflotta vezetője arról számolt be, hogy a klímaaktivistának meg kellett csókolnia az izraeli zászlót.
Benjámin Netanjahu szerint napokon belül létrejöhet a megállapodás az izraeli túszok elengedéséről
Az izraeli miniszterelnök a beszédében megjegyezte, hogy szerinte a diplomáciai és a katonai nyomás juttatta el Izraelt eddig a pontig.
Egy sor európai nagyvárosban tüntettek Izrael gázai katonai akciója ellen
A római rendőrség szerint 250 ezren vettek részt az ottani tüntetésen, Madridban 100 ezer ember volt az utcákon a hatóságok szerint.
Donald Trump felszólította Izraelt, hogy hagyja abba a Gázai övezet támadását
A világ vezetői lelkesen üdvözölték azt, hogy esély nyílt a békére.
A Hamász kész szabadon engedni a túszait, a béketerv részleteiről még tárgyalna
Donald Trump pénteken ultimátumot adott a terrorszervezetnek, ami, úgy tűnik, megtette hatását.
Trump: Ha a Hamász vasárnapig nem fogadja el a béketervet, olyan POKOL jön, amit még senki se látott
A Hamász eddig nem válaszolt a tervre, Trump türelmetlenségének adott hangot szokásos stílusában.
Az izraeli hadsereg vízágyút és kábítógránátot is bevetett a fegyvertelen segélyflotilla ellen
Egy hajó átcsúszott a blokádon, de Gáza partjaihoz közeledve megszakadt a kapcsolat a legénységgel.
Donald Trump szerint „nagyon szomorú vége lesz” annak, ha a Hamász nem fogadja el a béketervét
Az amerikai elnök három-négynapos határidőt adott a Hamásznak arra, hogy elfogadja ajánlatát.
Kövess minket Facebookon is!