Hőség
Rég volt annyira száraz évünk, mint tavaly
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzése szerint legutóbb 9 éve esett olyan kevés csapadék, mint 2021-ben, voltak hónapok, amikor az átlagos mennyiségnek a fele sem hullott.
101 éves melegrekordok dőltek meg az év első napján
Budapesten és több nyugati városban már délelőtt melegebb volt, mint 1921-ben, az eddigi rekord napján.
Megduplázódott az 50 fokos meleget elérő napok száma a 80-as évek óta
A növekedés teljes egészében a fosszilis üzemanyagok égetésének tulajdonítható az Oxfordi Egyetem szerint.
Hat éve nem volt ilyen kegyetlen a nyár
A mostani már a hatodik olyan idei hőhullám, amely miatt hőségriasztást kellett kiadni, a nyári viharok pedig 2015-ben okoztak legutóbb annyi kárt, mint idén.
Beugrott egy tehén a gyerekek mellé fürdőzni egy medencébe Ukrajnában
Hiába, ha nincs kalap a fején, napszúrást kap szegény.
Már 65-en haltak meg az Algériában pusztító erdőtüzekben, nemzeti gyászt hirdettek az áldozatok...
A halottak között 28 katona is van. A kormány gyújtogatásra gyanakszik.
Ha a vizelet színe és íze is olyan, mint egy belga söré, biztosan dehidratált vagy
Tokióban a magas páratartalom és a 30 fok feletti meleg extrém körülményeket teremt az olimpikonoknak. Aki jobban felkészül a só- és folyadékvesztésre, vagy jól lehűti a testét és az agyát, jobban...
Rekordmeleg volt Görögországban, Athén közelében lángol a növényzet
Hétfőn 46,3 Celsius-fokot mértek az ország középső régiójában. A hőhullám várhatóan péntekig kitart.
Hőguta miatt szállt ki egy spanyol teniszező az olimpiáról
Paola Badosa nem bírt a 33 fokos meleggel Tokióban. Egy másik játékos megkérdezte a bírótól, hogy ki felel azért, ha meghal.
Szerdán akár 38 fok is lehet a délkeleti megyékben
A hőség miatt Békés és Csongrád-Csanád megyére harmadfokú figyelmeztetéseket adtak ki.









