Rekordmeleg volt Görögországban, Athén közelében lángol a növényzet

2021. augusztus 3. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Extrém hőhullám sújtja a héten Dél-Európát, hétfőn Görögországban 46,3 Celsius-fokot is mértek, ami a valaha hivatalosan mért legmagasabb hőmérsékletet az országban – írja a New York Times.

A görög meteorológiai szolgálat az ország középső régiójában mérte a csúcshőmérsékletet. A hőség kedden is maradt Görögországban, Athénban a 42 fokot is elérte a hőmérséklet. „1987 óta a legsúlyosabb hőhullámmal nézünk szembe” – mondta hétfőn Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök, megjegyezve, hogy a hatóságok mindent megtesznek az áramellátás biztosítása érdekében. A miniszterelnök felszólította az embereket, hogy kora délután és éjszaka korlátozzák az áramfogyasztásukat.

A görög meteorológiai szolgálat szerint a mostani hőhullám az elmúlt 40 év egyik legsúlyosabbja. Az előrejelzések szerint pénteken, 11 nap után érhet véget. Az 1987-es, 10 napig tartó hőhullámban több mint ezren haltak meg Görögországban. Akkor Athénban 43,8 fokot mértek. A több mint 160 évre visszanyúló feljegyzések szerint a görög fővárosban eddig 44,7 fok volt a legmagasabb hőmérséklet, ezt 2007-ben mérték.

Athén északi része, Varymbombi városrész 2021. augusztus 3-án – Fotó: Sotiris DIMITROPOULOS / Eurokinissi / AFP
Athén északi része, Varymbombi városrész 2021. augusztus 3-án – Fotó: Sotiris DIMITROPOULOS / Eurokinissi / AFP

A hőség miatt kedden csak rövidebb ideig tartottak nyitva a nevezetességek. Az Akropoliszt máskor reggel nyolc órától este nyolcig lehet látogatni, mostantól azonban dél és délután öt óra között lezárják. A görög főváros közelében ráadásul a növényzet is lángol. Athéntól északra száz tűzoltó, 35 autóval és kilenc repülővel próbálja oltani a tüzet, amely egyelőre nem fenyeget lakóépületeket, ipari létesítményeket, ugyanakkor vastag füstfelhő borítja a város egy részét. Több vasútvonalon leállt a közlekedés és egy autópályaszakaszt is le kellett zárni – írja az MTI.

A hőhullám és az azt kísérő szárazság több országban is bozóttüzeket okozott. A legsúlyosabb tüzek ezen a héten Törökországban pusztítottak, ahol a tűzoltók hatodik napja küzdenek az ország déli partvidékén pusztító tüzekkel. Tízezrek kényszerültek elhagyni az otthonaikat, több szállodát is ki kellett üríteni. A törökországi tüzek miatt eddig nyolcan vesztették életüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!