Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Beugrott egy tehén a gyerekek mellé fürdőzni egy medencébe Ukrajnában

2021. augusztus 14. – 06:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

3370

„Bőg a tehén, mert nincs kalap a fején,
És napszúrást kap szegény, ha meleg az idő!”

, írta Kellér Dezső és Eisemann Mihály az 1930-as években híressé vált slágerében.

Ez az ukrajnai Dnyipróban élő tehén pedig kalap híján egy medencébe ugrott be a fürdőző gyerekek mellé, miután az elmúlt napokban ott is hőség tombolt.

A Kárpátaljalap cikke szerint – amit a 444 szúrt ki – a felvételt készítő Olekszandra Sztaszjuk azt írta a posztjához, hogy

„legyen közelebb a természethez. Kárpátok. A videón egy tehén látható, amely egyedül legelt, majd a medencéhez tévedt. Az egész szerencsésen végződött. A tehén megtalálta a lépcsőt és kimászott”.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!