Hold
4,3 százalékra emelkedett az esélye, hogy 2032-ben egy gigantikus aszteroida csapódik be a Holdba
A Földet nem fenyegeti veszély, sőt, minden idők leglátványosabb meteorzápora és csillaghullása jöhet. A műholdak üzemeltetői azért aggódhatnak kicsit.
Ötven évvel a felfedezésük után megfejtették a Hold felszínét borító mikroszkopikus üveggyöngyök...
Az Apollo-program űrhajósai annak idején kopár, poros környezetre számítottak, 3 milliárd éves, színes üvegkristályokat találtak.
A NASA megkurtítása miatt Kína átveheti a vezetést az űrversenyben, de a magáncégek jól járnának
Trump kormánya megfelezné a NASA tudományos büdzséjét, szinte már a bölcsőben megfojtanák az USA egyetlen saját űrhajóját, viszont így Elon Musk SpaceX-ének kevesebb konkurenciával kellene számolnia.
Az első amerikai űrhajós egy hatástalan műtétnek köszönhette, hogy a legidősebb holdra szálló lett...
Alan B. Shepard egy szédüléssel, fülcsengéssel, hányással járó betegségben szenvedett, ezért sokáig nem repülhetett. Végül egy placebooperáció segített rajta.
Csodálatos napjaik vannak a csillagászat szerelmeseinek
Minden este találhatnak valami érdekességet az esti, éjszakai égbolton.
Az osztrák hütte egyre drágább a magyar síelőknek
Ha így haladunk, lassan tényleg luxus lesz a síelés, vagy mehetünk az olcsóbb terepekre.
Hold vagy Mars? A NASA leendő vezére szerint egyszerre mindkettőre embert küldenek
Donald Trump a Mars elérésére koncentrálna, a NASA élére javasolt milliárdos jelöltje szerint fölösleges választani, menni fog mindkettő.
Egy kicsit nőtt az esélye, hogy hét év múlva a Holdba csapódik egy 60 méteres meteor
A Földet viszont a NASA szerint csak 0,004 százaléknyi eséllyel veszélyezteti a közeledő meteor.
Arte: Az Etnából hozott köveken gyakorolják, hogyan kell sétálni a Hold felszínén
Kölnben úgy építettek be egy 700 négyzetméteres területet, hogy az a lehető legvalósághűbben idézze meg a Hold felszínét.
Naplementét és napfogyatkozást vett videóra a Holdon a Kék Szellem
Egy két földi hétig tartó teljes holdnapot végigkövetett a szonda, ami már a leszállásával történelmet írt, mert nem egy űrhivatal, hanem egy magáncég építette.









