Sikeresen elindult a Holdat megkerülő útjára az Artemis-2. A misszió célja egy olyan későbbi misszió előkészítése, amin űrhajósok már a Hold felszínére is leszállnak.
Az Artemis-2 az emberiség eddigi legtávolabbi űrutazása, négy űrhajós tíz napot fog a világűrben tölteni, a Hold mellett elrepülve megkerüli annak túlsó oldalát, majd visszatér a Földre, miközben folyamatosan teszteli az Orion kapszula életfenntartó rendszereit és más létfontosságú berendezéseit. A kapszulát nem állítják Hold körüli pályára, és leszállást sem hajtanak végre.
A Space Launch System (SLS) rakéta olyan hatalmas, hogy az indítómotorok begyújtása után még úgy tűnt, mintha a helyén ragadt volna, de egy percen belül már elérte a szuperszonikus sebességet. Biztonságban elérte a Max Q-t is, ami az a pillanat egy rakéta repülése során, amikor az űreszközre a legnagyobb aerodinamikai terhelés hat. Ezután a gyorsítórakéták üzemanyaga égett el, munkájuk végeztével ezek az eszközök visszahullanak a Földre, és az Atlanti-óceánba hullanak.
A misszió szempontjából kritikus főhajtómű-leállás is rendben megtörtént, ez a kifejezés az űrrepülésben azt a pillanatot jelöli, amikor a rakéta fő hajtóművei leállnak, mert a szükséges sebességet és pályát elérték. Ezután Reid, Wiseman, Koch és Hansen átlépték a Kármán-vonalat, vagyis a Föld légköre és az űr közötti határt. Ezután kerültek Föld körüli pályára. Itt aztán kinyíltak az űreszköz napelem-szárnyai, amik egyenként 7 méter hosszúak, és 5 ezer napelemmel rendelkeznek.
Az indulás nem volt problémamentes, hibát észleltek az SLS rakéta úgynevezett repülésmegszakító rendszerével kapcsolatban, amiért az Egyesült Államok Űrhadereje felel. A repülésmegszakító rendszer lényegében egy önmegsemmisítő mechanizmus: akkor lép működésbe, ha a rakéta meghibásodik, és veszélyes irányba kezd eltérni a pályájától. Ilyen vészhelyzeti rendszert minden modern rakétába beépítenek, és az elmúlt években többször is használni kellett, különösen magáncégek új fejlesztésű rakétáinak tesztrepülései során. A SpaceX Starship prototípusainál például több alkalommal is aktiválni kellett a rendszert sikertelen tesztek alatt. Ilyen helyzetben az Orion űrkapszula automatikusan aktiválná vészmenekítő rendszerét, ami leválasztaná az űrhajósokat a meghibásodott rakétáról, és biztonságos távolságba juttatná őket. A NASA szerint a hibát végül úgy sikerült megoldani, hogy „elővették a trezorból” az űrsiklóprogram idejéből megmaradt hardver egyik elemét, és azt használták fel.
Aztán a NASA problémás hőmérsékleti értékeket észlelt a mentőrakéta-rendszer (Launch Abort System, LAS) egyik akkumulátoránál. Kiderült, hogy műszerezési problémáról van szó, ami nem befolyásolja az indítást.
A küldetés alapvető célja a tartós holdi jelenlét megteremtése. Reid Wiseman parancsnok és legénysége előkészíti a terepet a NASA 1972 óta tervezett első Holdra szállásához. A parancsnok 2009 óta a NASA asztronautája. A csapat tagja még Victor J. Glover pilóta, aki az első színesbőrű, aki eljuthat a Holdig; Christina H. Koch küldetésspecialista, aki az első nő lesz a Hold körül; illetve Jeremy Hansen, kanadai állampolgár, szintén küldetésspecialista. Ő vadászpilóta volt, ez az első űrrepülése.
Ha bármi rosszul sül el az utazás során, az űrhajósok által viselt űrruhák akár hat napon át is képesek életben tartani a viselőjüket. A NASA Orion Crew túlélőrendszerének (OCSS) vezetője, Dustin Gohmert azt mondta: vészhelyzetben a szkafanderek gyakorlatilag egyszemélyes űrhajóként működnek. Biztosítják a levegőt, az élelmet, az ivóvizet és a hulladékkezelést is. Az űrhajósok ezeket a funkciókat akkor kapcsolják be, ha valamilyen hiba miatt eltűnne a belélegezhető levegő az Orion kapszulában. Az egész küldetést ehhez a hatnapos időkerethez igazították.
Ha minden a tervek szerint alakul, az űrhajósok a kritikus rakétaindítás során viselik majd az OCSS-ruhát, de pályára állás után levehetik. Később a súlytalanság állapotában gyakorolják majd a nehéz felszerelés fel- és levételét, mielőtt a küldetés végén, a Föld légkörébe való visszatérés előtt ismét magukra öltik.
NASA Artemis-programjában 61 ország vesz részt: hozzájárul a kanadai, az európai, a japán és az egyesült arab emírségekbeli űrügynökség is, illetve szerepe van benne többek között a Boeingnek, a SpaceX-nek, a Lockheed Martinnak, a Blue Originnak, a Kapu Tibort is az űrbe juttató Axiom Space-nek és a Puli Space Technologies magyar műszerét is a Holdra szállító Intuitive Machinesnak.
Az Artemis–2-t először 2026 februárjában tervezték fellőni, de üzemanyag-szivárgás miatt ezt el kellett halasztani. A rakétát január 18-án helyezték a kilövőállásra, hogy elvégezzék a szükséges teszteket, de kiderült, hogy szivárog belőle a hidrogén, ezért úgy döntöttek, hogy februárban már biztos nem, legkorábban márciusban indulhatnak újra emberek a Hold felé.
A szivárgás a rakéta központi fokozatának illesztőegységénél történt, ahol a folyékony hidrogént eljuttatják a hajtóművekhez. A teszt során kétszer is le kellett állítani a hidrogén feltöltését a rakéta alján történő felhalmozódás miatt. A tesztelést emellett időszakos hangkimaradások, valamint a kapszula lezárásának elhúzódása is megnehezítette. A probléma egyébként emlékeztetett az SLS 2022-es debütálására, amikor szintén hidrogénproblémák miatt kellett halasztani az első utat.
A következő céldátum március 6. volt, a NASA a sikeres „nedves próba” után tűzte ki a kilövés dátumát. Ez azt jelenti, hogy a rakétát teljesen feltöltik üzemanyaggal, és a kilövés előtti utolsó pillanatig végigmegy a visszaszámlálás, csak a rakétát nem lövik ki. Ez megint csak nem sikerült, a NASA ismét problémát fedezett fel a rakéta héliumrendszerében. Az első próbán, amikor 50 órán keresztül tankolták a rakétát, nem derült ki, hogy probléma lenne a rendszerrel. Másnap reggelre azonban észrevették, hogy megakadt a hélium áramlása, ami súlyos probléma lehet, ugyanis azt használják az üzemanyagtartályok nyomás alá helyezéséhez és a rendszer hűtésére.
A sok hiba miatt a NASA azt is bejelentette, hogy az Artemis–3 már biztosan nem fog embereket vinni a Holdra. A misszió a tervek szerint 2027-ben indul majd, de nem az égitest felé. Ehelyett az űrhajósok a Földhöz közelebbi pályán hajtanak végre randevút és dokkolást az egyik – vagy akár mindkét – jelenleg fejlesztés alatt álló, kereskedelmi gyártású holdkomppal.
Az első Artemis-misszió 2022-ben zajlott le: ez egy személyzet nélküli tesztrepülés volt, ami megkerülte a Holdat, és inkább technológiai demonstrációnak, mint tudományos szondának szánták. Az űreszköz 25 napig, 10 óráig és 53 percig repült, mielőtt a Csendes-óceánban landolt volna. A küldetés első alkalommal tesztelte a NASA SLS hordozórakétáját és az Orion űrhajót, ami a tervek szerint később embereket fog a Holdra vinni.
Az Artemis-missziókról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
