Hang

Mesterséges intelligenciával javították fel Adrien Brody magyarját A brutalistában
Jancsó Dávid, a film vágója azt mondta, hogy az épületek apró részleteit is MI segítségével oldották meg.
Na ugye: a kutya felismeri az ismerős embereket a hangjuk alapján
Az ELTE kísérletben a kutyáknak felvételek alapján kellett eldönteniük, melyik családtagjuk hangját hallják.
David Attenborough felháborítónak tartja, hogy mesterséges intelligenciával másolják a hangját
A mesterségesen előállított hangot az eredeti felvételek mellé illesztették, és szinte észrevehetetlen volt a különbség.
Túl intim a nők hangja, a tálibok megtiltották nekik a hangos beszédet
A kísértést és a bűnbe esést szorítja ezzel vissza a szélsőségesen iszlamista tálib kormány Afganisztánban.
Kamerák kerülnek az Apple fülhallgatóiba
De nem videózni fognak, hanem a térbeli hangzást javítják majd.
Az első csatát az igazságért vívjuk a mesterséges intelligenciával, és vesztésre állunk
Az elején könnyű volt felismerni az MI által generált képeket, de ahogy egyre élethűbbekké válnak, úgy lesz egyre nehezebb eldöntenünk, hogy át akarnak-e verni a neten, vagy sem. Segítünk kiszúrni a...
A dramatikus hangeffekt, amely a popkultúra minden szegletébe eljutott
Azt ismerik, hogy tü, tü, tűűűű? Ha így nem ugrik is be, biztos, hogy hallották már több verzióban is. Ha még több segítség kell, csak annyit mondunk, hogy drámaian hátrapillantó prérikutya.
Megszólalt a kaktusz, de az is lehet, hogy csak böfögött egyet
Izraeli kutatók azt állítják, hogy a növények kommunikáció céljából ultrahangokat adnak ki, és ezt rögzíteni is lehet. De az is lehet, hogy a pattanó hang csak fiziológiai eredetű.
Ön is nyugtalanító, hajókürtre emlékeztető hangra ébredt szerdán Buda környékén? Írja meg nekünk!
Valószínűleg nem angyali harsonák, hanem valamilyen légköri jelenség áll a háttérben.
Nem csak szélfúvásból és csobogásból áll a sarkvidékek hangja
Gleccserrobajtól fókák kattogásáig gyűjtötték be a kutatók a hangokat, köztük valami olyat, amelyikről fogalmuk sincs, mi lehet.
Kövess minket Facebookon is!