Hadházy Ákos

Mégis nyomoznak az állami onkológiai alapítvány milliárdos költései után
Az ügyészség Hadházy Ákost tájékoztatta a nyomozásról, korábban az Állami Számvevőszék tárt fel hiányosságokat.
A hatvanpusztai istállók műemlékvédelemének megszüntetését kezdeményezi Hadházy Ákos
Miután azokat elbontották, a helyükre húzott új épületek pedig anyagukban, funkciójukban és felépítésükben is teljesen eltérnek az eredetitől.
Hadházy: Nyomozás folyik a Zuglói Városgazdálkodási Zrt.-nél történt túlárazott beszerzések miatt
A képviselő szerint a zuglói Polgármesteri Hivataltól a nyomozók bekérték a túlárazott iratdigitalizációra, valamint az ugyancsak gyanúsan drága utcaseprő gépek beszerzésére vonatkozó iratokat.
Lassan egy éve, hogy lezárták, most mégsem dolgozik senki a Veszprém–Ajka-vasútvonal felújításán
Azóta csak pótlóbusszal lehet közlekedni, a MÁV szerint legkorábban 2026 első felében állhat vissza a vasúti forgalom az érintett szakaszon.
Mészáros Lőrinc cukorkáit szopogatva, VR-szemüvegben se tudtuk meg, mennyiből épül a Déli körvasút
A Déli körvasút látogatóközpontja félmilliárdból épült, derítette ki Hadházy Ákos. Megnéztük, milyen. Olyan. Jobb napokon tíz vendéget is fogadnak, de a hétfő nem jó nap. A VR-szemüveg működik, a...
16 milliárdból készült, és egyelőre csak káoszt hozott: 10 hónapja várjuk, hogy működjön az...
A régóta várt rendszert a Vertán György-féle Tigra Kft. fejlesztette. Eredetileg 2024 januárjában élesedett volna, de csúszni kezdtek a határidők, a földhivatali átállás pedig nem sikerült...
Orbán apja jelentette Hadházy Ákost az adatvédelmi hatóságnál Hatvanpuszta miatt
Az ott készült képek, videók közlésével volt gondja Orbán Győzőnek.
Megnyitott a Bosnyák téri Zenit Corso, a zuglói önkormányzat arra készül, pert indít a beruházó...
Mérsékelt volt az érdeklődés a nyitás napján. Hadházy Ákos arról posztolt, hogy a beruházásnak nincsen környezetvédelmi engedélye.
Hadházy szerint titkolta a MÁV, hogy kisiklott egy vonat, a MÁV szerint nem titkolták, és nem is...
Elképzelhető, hogy emberi mulasztás okozta a balesetet, de a körülményeket még vizsgálja a MÁV. Személyi sérülés viszont nem történt, és a pályaszakasz is csak kicsit rongálódott meg.
Hadházy szerint félmilliárd forintnál is többe került a Déli Körvasút látogatóközpontja, ami egy...
A képviselő szerint ebből 217 millió forint volt a konténer, míg az összeg maradékát az új „interaktív látogatóközpont” üzemeltetéséért adták a V-Hídnak.
Kövess minket Facebookon is!