Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc: Az a kérdés, hogy Orbánnal együtt nekünk is végünk lesz-e
A DK elnöke évértékelő beszédében bejelentkezett koalíciós partnernek Magyar Péternél, március 15-re pedig közös ellenzéki tüntetést hirdetett. Magyar szerint Gyurcsány eltévesztette a házszámot.
Varga Mihály sötétpej lovat vett, a Novák-Dúró páros osztozik egy Horthy-szobron, de a huszárkard...
Menczer Tamás politikai akciói izgalmasabbak a vagyonnyilatkozatánál, Bánki Eriknek pedig most sikerült feltüntetnie a tavaly kifelejtett millióit.
Gyurcsány járványügyi operatív törzs felállítását követeli
A DK elnöke szerint a kormány hazug módon dicsőíti magát, miközben semmit sem tesznek az aktuális járványhelyzetben.
Gyurcsány Ferenc cudar évről, techfasisztákról és Majka új számáról is beszélt az évadnyitóján
Tarjányi Péter biztonságpolitikai tanácsadóként dolgozik mostantól Gyurcsány mellett, a Jobbikból érkezett a DK új politikai igazgatója.
A DK tagjainak 97 százaléka arra szavazott, hogy Gyurcsány maradjon a párt elnöke
A Demokratikus Koalíció elnöke nyilvános beszédet fog tartani a február 2-i tisztújító kongresszuson.
Magyar Péter: Orbán Viktor már az űrben politizál és képzelt szellemekkel harcol
A Tisza Párt elnöke mellett Gyurcsány Ferenc és a Jobbik is reagált Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth rádiós interjújára.
Orbánék 2010 után átkozták és üldözték, aztán elkezdték pont úgy csinálni, mint Gyurcsányék
A fülkeforradalom után az Orbán-kormányok megpróbálták felszámolni a köz- és magánszektor együttműködésére alapuló szerződéseket, igyekeztek államosítani a fontos szektorokat. Azóta 180 fokos...
Öveket becsatolni, mutatjuk 2024 legjobban öltözött hazai közszereplőit!
Olvasóink döntöttek: kiderült, megérte-e a slim fit szerkó, mire mentek a lazán hanyagok és mire a bevállalósok.
A Fidesz szerint az embercsempész-ügy felelőse az álhírterjesztő Magyar Péter
A moldáv embercsempészt ugyan a rendőrség kezdte körözni tévesen, de az erről író Magyar Péter már a nyomozás eredményességét is veszélyezteti a Fidesz szerint.
Gyurcsány: Nem Rogán Antal a magyar korrupció közepe, hanem Orbán Viktor
A DK elnöke azt is elárulta az Egyenes Beszédben, hogy még sosem beszélt Magyar Péterrel, és a jövőben is csak a nyilvánosság előtt tenne ilyet.
Kövess minket Facebookon is!