Gyurcsány Ferenc: Az a kérdés, hogy Orbánnal együtt nekünk is végünk lesz-e

„Azért vagyok itt, hogy jobb élete legyen a hazának, jobb élete legyen mindenkinek.” Ezzel a felkiáltással lépett színpadra Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció 15. kongresszusán, ahol a közel 40 perces évértékelő beszédében bejelentkezett Magyar Péternél koalíciós partnernek, március 15-ére pedig közös ellenzéki felvonulást hirdetett.
A DK első számú frontpolitikusa 2019-től kezdve Dobrev Klára volt. Előbb a párt miniszterelnök-jelöltjének építették az ellenzéki előválasztásra, a tavaly júniusi EP-választáson pedig a DK–MSZP–Párbeszéd listavezetője és kampányarca volt. A DK számára is kudarcosan végződött EP-választás után a háttérbe vonult Dobrev, és ismét Gyurcsány Ferenc aktivizálta magát. A volt miniszterelnököt, az ország egyik legelutasítottabb politikusát azóta minden eszközzel megpróbálják rehabilitálni a nyilvánosságban.
„Ideje, hogy a sok hazugság után halljuk az igazat is” – mondta a műsorvezető, amikor a színpadra szólította a pártelnököt. Gyurcsányt a kongresszuson levetített kisfilmben úgy mutatták be, mint aki világéletében csak adott a közösségnek, aki miniszterelnökként is csak az embereket akarta képviselni, a korrupciónak pedig gátat szabott. „Aki hozzányúl a közöshöz, annak nincsen maradása közöttünk” – fogalmazott Gyurcsány a kisfilmben.
Évértékelő beszéde első része arról a baloldali gondolkodásról szólt, hogy „Magyarország mindenkié”, és szabaddá kell tenni azokat, akiket a jelenlegi hatalom fogva tart, és akiknek nincs meg a lehetősége a kiteljesedésre. Arról beszélt, hogy sokak szerint régen minden jobb volt. Ez azonban nincs így szerinte, ma például többen élik meg az egyéves kort, mint száz évvel ezelőtt. Olyan azonban még soha nem volt a történelemben szerinte, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi minden megváltozott volna a hétköznapokban, és ilyen messze kerültek egymástól a különböző generációk.
A pártelnök azt tapasztalja, hogy az idősebb generáció nehezen boldogul a mai világban: nem tudja például azt, hogy mi az a QR-kód, a mesterséges intelligencia, és nem akar applikációval buszjegyet venni. Gyurcsány szerint az idősebb generációra is vigyáznia kell az államnak. Épp ezért meg kell őrizni a postákat, az ATM-eket, és nem érdekes a Magyar Posta nyereségrátája.
Az állam azonban nem az embereknek segít – folytatta –, hanem a szolgáltatók, a bankok, a nagyvállalatok oldalán áll. „Nekünk bajunk nemcsak Orbánnal van, hanem mindazokkal, akik a szövetségeseivé váltak, akik tobzódnak abban, hogy magyarok sokaságát alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben tartják, és fontosabb az ő profitjuk, mint a magyarok sokaságának kiszámítható, nyugodt élete.”
A külpolitikára csak röviden tért ki az évértékelőjében. Az új rossz megtestesítőjének Donald Trumpot tartja, aki szerinte nagyon hasonlít Orbánra abban, hogy hazudik, erőszakoskodik, és azt gondolja, hogy róla szól a világ. „A mi szerencsétlenségünkre Orbán csak olyan embereket támogat, akik az erőszak emberei: Trumptól a kínai elnökig.” Orbán kiszolgáltatottá teszi szerinte az országot, és nem érti, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozik, és nincs dolgunk Oroszországgal.
„Elveszik Orbán kezei között ez a haza” – folytatta a pártelnök. Szerinte az ország elvesztette a becsületét, a régiós előnyét, és az utóbbi öt évben még a lehetőségét is elvesztette, hogy a jelenlegi vezetéssel megtalálja a helyét a világban.
„Nekik végük van. Már csak egyetlenegy kérdés van: hogy nekünk is végünk lesz-e velük együtt. Mi azt akarjuk, hogy ne kössük a sorsunkat Orbánék világához, mert jaj lesz nekünk.”
Gyurcsány arról beszélt, hogy az ellenzéki oldalon sokan elfáradtak az elmúlt 15 év küzdelmében, csalódottak, dühösek, és ezért azt gondolják, hogy teljesen mindegy, ki jön helyette, csak Orbán menjen.
Sok olyan választót lát azonban, akit érdekel, hogy mi lesz Orbán után. A DK azokat a választókat szeretné képviselni, akik azt gondolják, hogy Oroszország gyilkos háborút folytat Ukrajna ellen, akik szerint erősebb Európára, jogállamra és demokratikus köztársaságra van szükség, akik szerint problémás a határontúliak választójoga, és nem jó az állam és az egyházak összefonódása sem. Gyurcsány megfejtése szerint a DK azért van, hogy ezt a választói tömeget képviselje akkor is, ha ez valakinek nem tetszik.
Kijelentette, hogy a magyar társadalom sokszínűségét csak koalíciós kormánnyal lehet képviselni. Anélkül, hogy beszédében egyszer is kiejtette volna Magyar Péter nevét, kijelölte a DK helyét a Tisza Párt leendő koalíciós partnereként a kormányváltás után. Szerinte a DK tudja, hogy mi a haza érdeke, és mire lenne szükség kormányváltás után. Bérlakásokat építenének a fiataloknak, megemelnék a nyugdíjakat, a végrehajtást államosítanák, és rövidítenék a kórházi várólistákat. Legfeljebb a pontos számokban lenne hajlandó vitatkozni és kompromisszumot kötni a leendő koalíciós partnerével.
Gyurcsány meggyőződése, hogy minden egyes nap árt Magyarországnak, amíg Orbán hatalomban van. Szerinte ki kell kényszeríteni az előrehozott választásokat, mert magától nem fog lemondani a jelenlegi kormány. Úgy fogalmazott: Belgrád és Pozsony példájára szembe kell fordulni a hatalommal, és küzdeni kell az előrehozott választásokért.
„Március 15. legyen az ellenzék hazafias küzdelmének nyitánya, (…) az új magyar köztársaság közös ellenzéki felvonulása.”
A DK elnöke azt is mondta, hogy március 15. nem egyik vagy másik pártról szól, hanem az Orbánnal szemben álló demokratákról. Szerinte az a dolga az ellenzék minden szereplőjének, hogy megtalálják egymáshoz az utat, és közösen küzdjenek a hatalommal szemben. Magyar Péternek üzenve kijelentette, hogy együtt kell működni az Orbán-rendszer megbuktatása érdekében, és ennek nyitánya lehet a március 15-re hirdetett ellenzéki felvonulás.
Cikkünk Facebook-posztja alatt rögtön kommentelt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke azt írta: „😂 😂 😂 sztem eltévesztette a házszámot :)”