Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Gyurcsány járványügyi operatív törzs felállítását követeli

2025. január 28. – 09:04

Másolás

Vágólapra másolva

538

Gyurcsány Ferenc azt követeli, hogy a kormány azonnal állítson fel és működtessen járványügyi operatív törzset, ugyanis „itt van a küszöbön egy nagyon súlyos influenzajárvány”. „Nem kellene folyamatos tájékoztatást adni a járványhelyzetről, tanácsot adni az embereknek, külön foglalkozni az idősebbekkel, akik ilyenkor a legveszélyeztetettebbek?” – írta kedden a Facebook-oldalán a DK elnöke.

Gyurcsány azután posztolt erről, hogy hétvégén Orbán Viktor a koronavírus-járvány ötéves évfordulója alkalmából megosztott egy videót a járvány elleni védekezésről. A kormány kisfilmje sikertörténetként ábrázolja a Covid elleni védekezést, a fő üzenet pedig az, hogy az állam igenis jól működik, a magyarok nehéz időkben is számíthatnak a miniszterelnökre. A Covid-fertőzésben elhunyt közel 50 ezer magyarról, és a világviszonylatban is kiugróan rossz halálozási statisztikákról viszont nem esett szó a filmben.

Gyurcsány szerint a kormány „hazug módon dicsőíti magát” a videóval, viszont semmit sem tesznek az aktuális influenzajárvány miatt. „Mi az Isten van itt? Követeljük, hogy azonnal működtessék a járványügyi operatív törzset, hogy indítsák el a járványügyi tájékoztatási központot, adjanak folyamatos tájékoztatást!” – tette hozzá a DK elnöke.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tavaly év végén jelezte, hogy nő az influenzavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben, ami azt vetíti előre, hogy nőni fog a fertőzések száma. Január elején több kórházban is kötelezővé tették a maszkok használatát.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!