A kormány szerint egyetlen pedofíliára hajlamos vezető sincs a gyerekotthonok vezetői között
2024. július 10. – 10:59
–
Barnóczki Brigitta
Lezajlott az átvilágítás, 273 vezetőt ellenőrzött a belügy, két embert minősítettek alkalmatlannak.
Az állami gyermekvédelmi intézményvezetők többsége alkalmas a munkára
2024. július 3. – 07:07
–
Halász Nikolett
273 állami fenntartású gyermekvédelmi intézmény vezetőjét vizsgálták meg. A konkrét eredményekre még várni kell.
Hatéves korától molesztálta a nevelt lányát egy mosonmagyaróvári férfi, 13 év fegyházat kapott
2024. július 2. – 10:23
–
Patakfalvi Dóra
A kislány már kezdetben szólt erről a felnőtteknek, de nem hittek neki, a nevelőapja így két éven át rendszeresen bántalmazta.
„Nincs megérdemelt pofon” felirattal plakátolja tele a budapesti megállókat a Fővárosi Önkormányzat
2024. június 25. – 11:41
–
Barnóczki Brigitta
Gyermekbántalmazás elleni kampány indul.
A gyermekvédelmi dolgozóknál azt is ellenőrizni fogják, mióta élnek együtt a párjukkal
2024. június 21. – 04:49
–
Halász Nikolett
A jövőben a gyermekvédelmi dolgozóknak olyan nyilatkozatot kell kitölteniük, amiben a kifogástalan életvitelüket ellenőrzik. Olyan kérdéseket is meg kell válaszolniuk, hogy hova járnak szórakozni...
Tizenharmadszor is módosult az Alaptörvény, a kegyelmi ügyre és a háborúra is reagál a kormány
2024. június 18. – 20:56
–
Bolcsó Dániel
Gyerekek elleni bűncselekményre nem adható kegyelem, Ukrajnába pedig tutibiztos, hogy nem küldünk katonát.
A kegyelmi ügy ellenére csökkentette a kormány a gyermekjogi képviselők számát, és egyelőre nem...
2024. június 17. – 09:39
–
Barnóczki Brigitta
Hét fővel vannak kevesebben, mint tavaly ilyenkor.
Szél Dávid: Gyermekvédelemről beszélnek, de háborús plakátokkal bántalmazzák a gyerekeket
2024. június 15. – 07:01
–
Rátkai Zsófi
Ötezerrel több SNI-s gyerek van az eleve túlterhelt rendszerben, mint egy éve. Az egyre fiatalabb tiktokerek miatt hamarabb megjelenik a megfelelési kényszer a vélt vagy valós kortárs elvárásoknak....
Elfogadták a 13. alaptörvény-módosítást, nincs elnöki kegyelem a gyermekek elleni bűncselekmények...
2024. június 11. – 13:52
–
Klág Dávid
A parlament kivételes eljárásban tárgyalta a választás másnapján beterjesztett salátatörvényt is, illetve belengették a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatát a baloldali európai parlamenti...
Elhanyagolta gyerekeit és beteg édesanyját egy nő, kisfia a házuk falához rögzített kábelről esett...
2024. június 11. – 13:14
–
Vincze Barbara
Nem vitte orvoshoz magatehetetlen anyját egy soproni nő, kiskorú gyerekeinek pedig nem biztosított megfelelő élelmezést, ruházkodást, biztonságos otthont. Legalább 12 év fegyházbüntetést kaphat.