Folytatás

Új néven folytatja tovább a k2 színház társulatának egy része
Öt új bemutatóval készülnek, ezek közül négy már az új társulathoz köthető.
Hivatalossá vált, hogy folytatódik a Squid Game
Nem meglepetés a bejelentés, mivel a Netflix vezérigazgatója már hónapokkal korábban úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen lesz második évada a dél-koreai sorozatnak.
Folytatják az új Batman-filmet, megint Robert Pattinson lesz Bruce Wayne
A Warner Bros. kedden jelentette be, hogy jön a következő rész.
Will Smithszel készül a Legenda vagyok folytatása
Egyelőre nagy kérdés, hogyan folytatják a 2007-es filmet azután, ahogy lezárták a történetet.
Hivatalos: a Netflix is leokézta, jön a Squid Game második évada
„A Squid Game-univerzum még csak most kezdődött” a Netflix vezérigazgatója szerint.
Az ötödik Sikoly folyton bökdösi az oldalad, csak néha vadászkéssel
A Sikoly-sorozat ötödik része büszkén hirdeti, hogy remake és folytatás egyszerre. Az őszinteség egy dolog, de mögötte csak keserű szadizmus van.
Kálomista szerint akkora siker lett az Elk*rtuk, hogy akár még folytatás is készülhet
Kálomista szerint a második rész indulhatna az október 23-ai lovasrohammal.
Még idén megnézhetjük a Tigrisvilág második évadát
A Netflix a tavalyi év egyik sorozatsikerének folytatása mellett négy új projektet is bejelentett
Május 27-én, egy rakás sztárvendéggel jön a Jóbarátok-reunion
David Beckham, Justin Bieber, a BTS és Lady Gaga is feltűnnek majd a kultsorozat egyszeri különkiadásában.
Jön a második Downton Abbey-film
2021 decemberében visszatér a Crawley család.
Kövess minket Facebookon is!