Folytatás
Bemutatkozott a Mario-film folytatása, ami egy földön kívüli kaland lesz
Az már rég ismert volt, hogy jönni fog a második film, most kiderült, hogy a Super Mario Galaxy lesz az alapja.
Liptai Claudia is szerepelni fog a Hogyan tudnék élni nélküled? második részében
Liptai 11 év után a Demjén-musical folytatásában tér vissza a mozivászonra.
Folytatást kaphat a Csavard be, mint Beckham
A tervek szerint a második rész 2027-ben érkezhetne, de még nem tudni, hogy film vagy sorozat készülne belőle.
Folytatást kap a Demjén-musical
Az NFI döntőbizottsága 1,3 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatására, amit Orosz Dénes helyett Dyga Zsombor rendez majd.
A 28 évvel később furább, brutálisabb, jobb mint az előzőek
A magyar közönségnek érthetetlen okokból cenzúrázott változatban érkezett meg a trilógia harmadik része, bár a gerinctépések és a belezések megmaradtak.
Ősszel folytatódik a Lázárinfó
Lázár János szerint a nyári szünet alatt is válaszolnak bárhol, bárkinek, és rövidesen az is kiderül, hogy milyen formában.
A Black Mirror új évadában folytatást kap a sorozat egyik legnépszerűbb része
Az antológiasorozat részei eddig csak lazán kapcsolódtak egymáshoz, de a USS Callister című epizód most klasszikus értelemben folytatódik.
A Disney-nél készülhet Az ördög Pradát visel folytatása
Meryl Streep, Emily Blunt és Stanley Tucci is visszatérhet az új filmben, de Anne Hathaway szerepléséről még nem tudni.
Most már hivatalos: jön a Shrek ötödik része
Mike Myers, Eddie Murphy és Cameron Diaz is megerősítette, az ötödik részben is ők adják majd Shrek, Szamár és Fiona hangjait.
A Disney bejelentette a Jégvarázs és a Toy Story folytatását
A kaliforniai Disneylandben pedig hamarosan egy új Avatar élménypark nyílik.









