Emmanuel Macron
200 milliárd forintnyit fizet Nagy-Britannia Franciaországnak, hogy megállítsák a csónakon átkelő...
500 új rendőr áll majd szolgálatba ebből a pénzből.
Macron elnök: Alkotmányos jog lehet Franciaországban a terhességmegszakítás
A nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülése dönt róla néhány hónapon belül.
A kínai békejavaslat az oroszoknak passzol, de előbb-utóbb Európa is tárgyalóasztalhoz ültetné...
A nyugati kétségeket erősíti, hogy a kínai diplomácia közben oroszpárti lépéseket tesz, sőt, Amerika a kínai katonai segítségnyújtás veszélyére figyelmeztet.
Milliók tüntetnek a francia nyugdíjrendszer reformja ellen, pedig tényleg fenntarthatatlan
Franciaország a GDP-je 14 százalékát költi nyugdíjra, Németországban ez csak 10 százalék.
Tanárok és vasutasok is sztrájkolnak Franciaországban, mert a kormány megemelné a nyugdíjkorhatárt
62-ről 64 évre emelné meg a nyugdíjkorhatárt a kormány, országszerte tiltakoznak ellene.
Újra nekifutna Macron a nyugdíjreformnak, amit itthon már több mint 10 éve megcsináltak
64-65 évre növelnék a nyugdíjkorhatárt, amit az ellenzéki pártok többsége inkább csökkentene. Macron fő választási ígérete volt, hogy megreformálja a nyugdíjrendszert.
Ukrajna menetelne, kérdés, meddig fizeti Amerika
Az újabb fegyverszállítások ellenére vannak olyan hangok Nyugaton, miszerint hosszabb távon korlátozni kell az ukrajnai háborús célokat és az ukrán haderő támogatását.
Benzema Macronnal utazhat a vébédöntőre
A csatár jól van, a héten már felkészülési meccset is játszott, mégsem hívták vissza a válogatottba.
Trump után Biden is kereskedelmi háborúba bonyolódhat Európával
Az Egyesült Államok igyekszik a hazai gyártásra ösztökélni az autógyártókat, és az energetikai átállást is állami pénzen támogatja. Párizsban és Berlinben attól tartanak, hogy ez mélyütést jelent az...
Koalíciós ellentéteket és stratégiai dilemmákat tépett fel a német kancellár kínai útja
Olaf Scholz az első nyugati vezető, aki Pekingbe látogatott Hszi Csin-ping pártfőtitkár bebetonozása óta, útját ráadásul a hamburgi kikötőben való kínai részesedésszerzés körüli botrány előzte meg....









