Macron elnök: Alkotmányos jog lehet Franciaországban a terhességmegszakítás

2023. március 8. – 21:58

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron francia államfő szerdán a nemzetközi nőnap alkalmából bejelentette, hogy támogatja a terhességmegszakítás jogának alkotmányba foglalását – írja az MTI. A köztársasági elnök a Gisele Halimi feminista ügyvédnő emlékére rendezett párizsi ünnepségen beszélt erről. Macron úgy számol, hogy az alkotmánymódosítás néhány hónapon belül megtörténhet.

A francia képviselők tavaly novemberben nagy többséggel megszavazták azt a törvényjavaslatot, amely alkotmányba foglalja a terhességmegszakítás jogát. Az államfő döntése alapján erről az alkotmánymódosításról a nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülése, a kongresszus fog szavazni, nem pedig népszavazáson döntenek róla a franciák.

„Ez a feminista egyesületek győzelme, akik évek óta kérik a terhességmegszakítás jogának alkotmányba emelését” – reagált a hírre a Nők Egyesülete nevű feminista szervezet, amely „a világon minden nő számára erős jelzésként” értékelte a francia elnök döntését. Az abortuszellenes Alliance Vita nevű szervezet viszont úgy vélte, hogy a terhességmegszakítás jogának alkotmányba foglalása „az utolsó lépcsőfok egy életeket veszélyeztető cselekedet banalizálása felé”.

Emmanuel Macron emlékeztetett arra, hogy a 93 éves korában 2020. július 28-án elhunyt Gisele Halimi az algériai függetlenség ügyének képviselete és a francia hadsereg által Algériában elkövetett kegyetlenségek elítélése mellett a terhességmegszakítás jogának elismertetéséért folytatott küzdelmével tűnt ki. 1972-ben ügyvédként elérte, hogy a bíróság felmentsen egy illegális abortusszal megvádolt lányt, aki nemi erőszak áldozata volt. Halimit 1981-ben nemzetgyűlési képviselőnek választották, egy évvel később a parlament megszavazta a törvénytervezetét, amely ingyenessé tette az abortuszt.

Miután az amerikai alkotmánybíróság döntésével megengedte az amerikai tagállamoknak az abortusz betiltását, Franciaországban először az ellenzéki radikális baloldali Engedetlen Franciaország, majd a Reneszánsz névre átkeresztelt kormánypárt is bejelentette tavaly nyáron, hogy törvénytervezetet nyújtanak be, amely „alkotmányba foglalná az abortusz tiszteletben tartását”. A két frakció végül közös javaslatot fogalmazott meg, amelynek megszavazását a beterjesztők „történelminek” minősítettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!